Hírek

Négy ország képviselői vitatták meg a határon túli magyar kisebbségek oktatási és nyelvi helyzetét a szerdán rendezett tanácskozáson a Debreceni Egyetemen. Az eseményre Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is érkeztek vendégek.

Sportegészségügyi együttműködések lehetőségeiről tárgyaltak a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetői a Debreceni Egyetem szakembereivel szerdán a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központban, amely a négyszeres olimpiai bajnok tetszését is elnyerte.

A lilék, cankók és rokonfajaik szaporodásának ökológiai, demográfiai és genetikai jellemzőit vizsgálja új kutatásában a Debreceni Egyetem neves etológusa, Székely Tamás. A projekt az NKFIH legkiválóbb felfedező kutatásokat támogató Élvonal programjába is bekerült.

A végzős óvodapedagógus hallgatók és mentoraik is hasznos tapasztalatokat szereztek a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán rendezett szerdai mentorkonferencián.

A japán nyelvet, kultúrát, írást, harcművészetet, a tradicionális viseletet és a gasztronómiai különlegességeket is megismerhették azok, akik ellátogattak szerdán a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán rendezett Japán Napra.

Egykori pályatársai és tanítványai, valamint jelenlegi növendékei gálahangversenyen köszöntötték Mohos Nagy Éva operaénekes-művésztanárt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. A Magánének Tanszék oktatóját professor emerita címmel ismeri el az intézmény.

A pszichiátria terén kiemelkedő munkásságért Oláh Gusztáv-díjat kapott a Magyar Pszichiátriai Társaságtól Frecska Ede, a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinikájának vezetője, a Kenézy Egyetemi Kórház Pszichiátriai Osztályának orvos-szakmai igazgatója.

70. életévében váratlanul távozott közülünk 2018. február 25-én Czuriga István címzetes egyetemi tanár. Nehéz elhinnünk és elfogadnunk, hogy a debreceni és a magyar szívgyógyászat emblematikus egyéniségét ezentúl nélkülöznünk kell.

Megkezdte működését a Megváltozott Munkaképességűek Szolgáltató Központja a Debreceni Egyetemen. Az új szervezeti egység célja a megváltozott munkaképességű dolgozók speciális foglalkoztatási feltételeinek javítása.

Kismamáknak szóló egyedülálló kutatást indít a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája. A „Babántúl” programmal a várandós nők figyelmét szeretnék felhívni a szülés utáni regeneráció fontosságára, és egy új étrend-kiegészítő hatását is vizsgálják.

Országjáró körútja során a Debreceni Egyetemre is ellátogatott a budapesti Lengyel Intézet. Az érdeklődők színes programokon ismerkedhettek a baráti ország nevezetességeivel, kultúrájával és nyelvével.

Bővülő betegellátás, régi kar új néven, tudományos tanácskozások, Welcome Dinner, Éjféli Koncert, Buzánszky Kupa – az egyetem legfontosabb februári híreiről, eseményeiről tudósított a Díszudvar magazin.

A Debreceni Egyetem gazdálkodásáról, kutatási tevékenységéről, nemzetközi célkitűzéseiről, a város közéletében játszott szerepéről és az intézmény hosszútávú jövőképéről is beszélt Bács Zoltán kancellár a megyei napilapnak.

A prevencióra és a szűrővizsgálatok fontosságára hívták fel a figyelmet a Debreceni Egyetem Klinikai Vizsgálatok Irodája szakemberei a hétvégi Natural Expón. A vérnyomás- és a vércukorszint-mérés volt a legnépszerűbb, de a testsúlyanalízisre is sokan voltak kíváncsiak.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Az egyetemisták vezére, Sándor Tamás ugyanolyan remekül kezdte a szezont, mint csapata. Nem túlzás, szárnyal a DEAC az NB III Északkeleti csoportjának 2024/2025-ös szezonjában. A

The post Tobe hét bajnokin öt gólt szerzett appeared first on DEAC.

Két DEAC-játékosért is szoríthatunk a sportág legfontosabb versenyén, amelynek idén Magyarország ad otthont. A sakkpartikat élőben követhetjük a Teniszke II-ben. A 45. nyílt és 30.

The post Élő közvetítés a DEAC sportcampuson a sakkolimpiáról appeared first on DEAC.

Képgalériák