Újabb csoda a jégen

Megvédte címét a Magyar Kupában a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. Kosárlabdázóink pont nélkül tértek haza Körmendről, női futsalosaink és férfi röplabdázóink itthon, a lányok Jászberényben szenvedtek vereséget.

Jégkorong
Ismét hatalmas tettet hajtottak végre a Debreceni Egyetem jégkorongozói, akik címvédőként utaztak Székesfehérvárra, a Magyar Kupa final fourra. A szombati elődöntőben 5-3-ra diadalmaskodtak a DVTK felett, majd vasárnap a fináléban az osztrák ligában szereplő, jóval nagyobb költségvetéssel rendelkező Hydro Fehérvár AV19 gárdájával találták szembe magukat – csakúgy, mint tavaly. A hajdúságiak ezúttal is hatalmas küzdelemről tettek tanúbizonyságot, és ugyan a háromgólos előnyt ledolgozták a hazaiak, de a mieink hősiesen harcoltak, és végül 4-3-ra győztek. Az újabb csodás diadalnak köszönhetően a Magyar Kupa-serleg még egy évig Debrecenben marad.

- A tervet sikerült végrehajtanunk, és így, hogy az elején gólokat szereztünk, volt esélyünk. Azt kértem a srácoktól, hogy nyugodtan várjuk meg a lehetőségeket. A harmadik harmadra 3-1-gyel jöttünk ki, tudtuk, hogy nekünk esik majd a Fehérvár, kezdtünk fáradni is. A hazaiak egyenlítettek, és utána szerintem egy csoda volt, hogy beleérésből sikerült megint megszereznünk a vezetést. A végén már a másodperceket számoltuk – értékelt György József vezetőedző.

Kosárlabda
Tizenhat pontos, 89-73-as vereséget szenvedett a DEAC-Tungsram a Tippmix NB I 19. fordulójában Körmenden. Polyák Lászlóék három negyeden keresztül partiban voltak a házigazdával, a különbséget a második negyed tanácstalan támadójátéka jelentette.

- A második negyed döntötte el a találkozót, ami egy szóval összefoglalva katasztrófa volt. Ekkor sem támadásban, sem védekezésben nem tudtuk nyújtani azt, amit megbeszéltünk, teljesen szétesett a játékunk. Ha idegenben nyerni szeretnénk egy ilyen képességű csapat ellen, mint a Körmend, akkor negyven percen keresztül kell koncentrálnunk, ez ma sajnos nem sikerült, így megérdemelten nyertek a hazaiak – összegzett Jorgosz Vovorasz, a DEAC szakvezetője.

Futsal
A DEAC női futsalosai a Budaörs csapatát fogadták vasárnap a DESOK-ban. Betegség miatt Quirikó Vivien vezetőedző nem lehetett jelen az NB I-es mérkőzésen, emellett több játékosunk sem léphetett pályára, a kapunkat például mezőnyjátékos védte. A nehézségek kiütköztek a mérkőzésen is, amit a vendégek nyertek 2-1-re.

Sajnálom, hogy nem tudtuk megfogni a budaörsieket, de sok problémával küzdöttünk. A vereség ellenére büszke vagyok a lányokra, hiszen jól helytálltak. A második félidőben egészpályás letámadást kértem, amivel megpróbáltuk fárasztani az ellenfelet. Akadtak helyzeteink, de a kapu előtt pontatlanok voltunk. Úgy érzem, a döntetlen igazságosabb lett volna – nyilatkozta Üveges Katalin.

Röplabda
A DEAC férfi röplabdázói az év első bajnokiján a címvédő és listavezető Pénzügyőrt fogadták a DESOK-ban. Az első két szettet esélyeshez méltóan hozták a vendégek, a harmadik játékrészben azonban sikerült meglepni őket. Ezt követően már jobban koncentráltak a Pénzügyőr játékosai, akik behúzták az utolsó szettet, és ezzel 3:1-re megnyerték a találkozót.

Nagy küzdelemre késztettük a Pénzügyőrt, a játszmagyőzelmet pedig bravúros tettnek gondolom. Büszke vagyok a fiúkra, nagyon odatették magukat, reményeim szerint a következő meccseken hasonló teljesítménnyel egyre jobb eredményeket érünk el – nyilatkozta Fodor Antal vezetőedző.

A lányok Jászberényben léptek pályára, ahol a hazaiak sima, 3:0-s győzelmet arattak.

További részletek

NyD