A természettudományi képzés fejlesztéséhez járul hozzá a Földtudományi Intézet öt új kihelyezett tanszéke, melyek alapító dokumentumait pénteken írták alá a kar és a képzésben résztvevő cégek vezetői a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán.

Nemzetközi szintre fejleszthetik nyomonkövetési rendszereiket a hazai élelmiszeripari vállalkozások a Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Magyarországra adaptált szabványaival. Az ajánlásokat országos roadshow keretében a Debreceni Egyetem agrárkarán is bemutatták.

A kémiától a pszichológián át az orvostudományig öt szekció 32 előadásában mutatták be kutatásaikat a Debreceni Egyetem hallgatói a Hatvani István Szakkollégium Tavaszi Tudományos Hallgatói Konferenciáján.

Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal tartott csütörtökön Mini állásbörzét a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, ahová a hallgatók mellett a középiskolás korosztályt is várták a rendezvényre.

Fejlődő pszichoterápiás ellátás, bővülő szakambulanciák - ezek a legjelentősebb újdonságok a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinikáján. Az elmúlt három év gyógyító, oktató és tudományos munkáját szerdán tudományos ülésen értékelték a Kenézy Villában.

Több százan sportoltak a Debreceni Egyetem fitneszközpontjában szerdán, a nyílt hét kiemelt egyetemi napján. Az intézmény hallgatói és dolgozói ingyen vehették igénybe az Unifit Fitness&Gym Center valamennyi szolgáltatását.

Csaknem kétszáz diák, több mint ezer vizsga – pénteken elballagnak, hétfőn pedig már az érettségin adnak számot tudásukról a végzősök a megye legjobb középiskolájában, a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorlójában.

Hat szekcióban hét ország hét intézményéből 80 hallgató vett részt az InterTalent UNIDEB tehetséggondozó konferencián, melyet harmadik alkalommal rendezett meg fiatal kutatók számára a Debreceni Egyetem.

Eddig csak kardioedzést ajánlottak, a Debreceni Egyetem új kutatása szerint azonban a szakszerűen végzett súlyzós gyakorlatok is rendkívül előnyösek 60 felett. Az öregkori izomvesztés mellett a leggyakoribb időskori betegségek és a csontritkulás megelőzésében is fontos szerepet játszik a sport.

Hogyan tudnak a zenészek testükön keresztül új készségeket fejleszteni – ezt célozza az amszterdami zeneakadémián oktató táncművész, Dezső Virág módszere. Magyarországon egyedül a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán tanítja „A Mozdulat Zeneiségét”.

Megőrizte élvonalbeli tagságát a DEAC férfi kosárlabdacsapata, miután az utolsó előtti fordulóban magabiztosan verte a MAFC-ot. Győztek, és nagy lépést tettek a bennmaradás felé a futsalosok, valamint sikerrel vette a hétvégét a floorballcsapat is.

Csaknem egy évszázados hagyomány feltámasztásával újra megalakítja az Olaszbarátok Monti Körét a Debreceni Egyetem Olasz Tanszéke, hogy az oktató és tudományos munka mellett az olasz kultúra jelenlétét is erősítse Debrecenben.