Az olasz kultúrát népszerűsítik

Csaknem egy évszázados hagyomány feltámasztásával újra megalakítja az Olaszbarátok Monti Körét a Debreceni Egyetem Olasz Tanszéke, hogy az oktató és tudományos munka mellett az olasz kultúra jelenlétét is erősítse Debrecenben.

Az Olaszbarátok Monti Köre (Circolo Monti) május 3-án, csütörtökön 17 órai kezdettel az Apolló moziban tartja filmvetítéssel egybekötött alakuló ülését, amelyen részt vesz Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet (Istituto Italiano di Cultura di Budapest) igazgatója, valamint a kör meghívására jelen lesz Alessandro Augusto Monti báró, milánói egyetemi tanár, Monti ezredes unokája is.

- Rég megfogalmazódott a szándék az Olasz Tanszéken, hogy teret biztosítsunk az olasz kultúra terjesztéséhez és az évezredes magyar-olasz kapcsolatok ápolásához az egyetem falain kívül is. Mindez most a Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködésben meg is valósulhat. Ehhez „névadónak" egyértelműen kínálja magát az 1849-ben Debrecenben olasz légiót alakító Alessandro Monti ezredes személye, aki ily módon a debreceni-olasz kapcsolatok szimbóluma. Emlékét a két világháború között kulturális egyesület, illetve napjainkig utcanév őrzi városunkban – mondta az unideb.hu portálnak Pete László, az Olasz Tanszék vezetője, az Olaszbarátok Monti Köre (Circolo Monti) igazgatója.

Hogy az olasz légió parancsnokának emlékét valóban különleges tisztelet övezte Debrecenben, mutatja, hogy őt választotta névadójául a mintegy két évtizeden át (1929–1947) működő olaszbarát egyesület, az olasz kultúrát gazdag és sokrétű programkínálattal terjesztő és az olasz–magyar barátságot előmozdító Monti Kör, amely a város olaszul beszélő értelmiségét tömörítette, és amelynek létszáma csaknem elérte a száz főt.

A kör meghívására érkezett Debrecenbe Alessandro Augusto Monti báró, milánói egyetemi tanár, Monti ezredes unokája, aki 1935-ben nagyapja bronz mellszobrát adományozta a városnak, amely jelenleg is a Déri Múzeumban található. Az egykori parancsnok emléke máig él Debrecenben: 1929-től az ő nevét viseli a Burgundia és az Ötmalom utcák között húzódó Monti ezredes utca.

Az ünnepség programja:


17:00 - Megnyitó
Megnyitja:  Gian Luca Borghese – A Budapesti Olasz Kultúrintézet (Istituto Italiano di Cultura di Budapest) igazgatója és Pete László, az Olaszbarátok Monti Köre (Circolo Monti) igazgatója

17:15 Filmvetítés: Paolo Sorrentino: The Place

19:30 a meghívott vendégekkel Váró Kata Anna filmkritikus beszélget a filmről
Helyszíne: Apolló mozi, Soós Imre-terem (Debrecen, Miklós u.1.)

Sajtóiroda - BZs