Sekere, dzsembe, amadinda, MalletKAT, jégtömb vagy szeméttároló – a Talamba bármiből kiüti a ritmust. Hihetetlen produkcióikkal szinte felrobbantották hétfő este az oDEon színpadát, de nemcsak különleges zenéjükkel, hanem példaértékű életszemléletükkel is elvarázsolták a közönséget. Az ütőegyüttes tagjai a Debreceni Egyetem rendhagyó kurzusának vendégeként alma materükben meséltek az egyetemi évekről, a zenekar megalakulásáról, a sikerhez vezető útról és a több mint negyedévszázados barátságról.
Nagyszabású rendezvénysorozattal tiszteleg az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem (DE) a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK), valamint a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ (RAK) közös szervezésében. Október 20-22. között filmvetítés, színházi emlékműsor és nyilvános podcast-beszélgetés idézi fel a 70 éve történtek országos és debreceni vonatkozásait. Az ünnepi programok intézményi megemlékezéssel zárulnak október 23-án a Főépület Aulájában.
Jubileumi diplomaosztó ünnepséggel tisztelgett évtizedekkel ezelőtt végzett hallgatói előtt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. Az ünnepi eseményen huszonöt, a jogelőd intézményben 50, 60, 65 éve diplomát szerzett hallgató vehette át jubileumi arany-, gyémánt- és vasdiplomáját.
A korszerű intenzív terápiás eljárások, a robotsebészet aneszteziológiai kihívásai és az ultrahangvezérelt fájdalomcsillapítás legújabb módszerei is kiemelt szerepet kaptak a Debreceni Aneszteziológiai Napok (DAN) idei rendezvényén. A csütörtökön kezdődött háromnapos kongresszus résztvevői szakmai előadásokon és gyakorlati kurzusokon sajátíthatták el a legmodernebb aneszteziológiai és intenzív terápiás technikákat.
A Debreceni Egyetem oktatási, kutatási és innovációs tevékenységével ismerkedett meg Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter, valamint Horváth Péter tudományért és innovációért felelős államtitkár pénteken.
Az idősödés különböző aspektusait, az egészségi állapot és a fizikai aktivitás témakörét, az időseket érintő aktuális szakmai kérdéseket, együttműködési lehetőségeket járták körbe az idei Gerontológiai Napokon a tématerület szakemberei. A háromnapos eseményen könyvbemutatókat, Intergenerációs Minifilm-fesztivált, magyar és angol nyelvű konferenciát tartottak Debrecenben, valamint Nyíregyházán.
Negyven éve kezelik a szemdaganatokat sugárterápiás módszerrel a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szemklinikáján. Ennek alkalmából tartottak nemzetközi tudományos ülést a Főépület Aulájában október 16-án.
A 2024-ben elhunyt Uray Éva professzor teremtette meg a Debreceni Egyetemen az aneszteziológia és intenzív terápia szakterületének szakmai bázisát, alapítója és első vezetője volt az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszéknek. Iskolateremtő tevékenysége előtt tisztelegve avatták fel domborművét az egyetem és a Klinikai Központ vezetői, egykori munkatársai és családtagjai körében tartott csütörtöki megemlékezésen.
A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói éremesélyes csapatot győztek le az Extraliga nyitányán. Két csodás diadalt arattak a jégkorongozók, és nyertek a labdarúgók és a női futsalosok is. A kosárlabdázók mély gödörben vannak, nem sikerült a kézisek mérkőzése sem.
A növényvédelem, az új károsítók földrajzi terjedése és a technológiai újdonságok egyaránt terítéken szerepeltek a 31. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növényvédelmi Intézet kétnapos rendezvényén több mint 50 előadás hangzott el, illetve átadták a Gulyás Antal Emlékérem a Növényvédelemért kitüntetést.
A Debreceni Egyetemen tartotta 41. nagygyűlését a Magyar Nephrologiai Társaság október 15. és 17. között. A több mint 400 szakembert vendégül látó konferencián a debreceni vesegyógyászat iskolateremtő alakjairól is megemlékeztek, és átadták a társaság díjait.
A felsőoktatás egy módszertani fordulat közepén tart. A technológiai fejlődés üteme és a mesterséges intelligencia térnyerése arra ösztönzi, kényszeríti az oktatás szereplőit, hogy újragondolják eddigi módszereiket – hangzott el az első DBSC Business Services Forum-on. A rendezvényen Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora hangsúlyozta: bár a képzési struktúra finomhangolása az egyetemi struktúra miatt hosszabb folyamat, az intézmény vállalati partnerhálózatával közösen képes hatékonyan reagálni a régió gazdasági változásaira.