Hírek

Több területre, többek között a pedagógus- és műszaki képzésre is kiterjedő együttműködési megállapodást írta alá a Debreceni Egyetem és a kínai Jilin Normal University vezetője.

A Debreceni Egyetem csaknem 500 hallgatója mutatkozott be és közülük 184-en dobogós helyezést, illetve különdíjat nyertek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK), amelyet országszerte 16 szekcióban rendeztek meg március 23. és április 27. között.

A magyar őstörténet kerül terítékre a Science café soron következő előadásában. A Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozatának vendége ezúttal Szendrei László, az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársa lesz.

„Tiszta hittel, erős kézzel” címmel nyílt vándorkiállítás mutatja be Szent László életét és korát az érdeklődőknek a Debreceni Egyetemen.

A hazai műszaki, technológiai és természettudományi képzés színvonalának emelése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a MÁV-csoport május 9-én, Budapesten.

Többfunkciós mérnöki oktató és fejlesztő laboratóriumot alakítottak ki a Debreceni Egyetem Műszaki Karán a Robert Bosch Automotive Steering Kft támogatásával. Az oktatók, hallgatók kedden vehették birtokukba az új tantermet.

Második alkalommal vett részt a Debreceni Egyetem az év legnagyobb sportfesztiválján, a Dunai Regattán. A fiatalokat az egyetemi Cheerleders csapat és a hallgatókból toborzott szurkolók is buzdították a versenyeken.

Rangos szakmai elismerésben, Akadémiai Díjban részesült Püski Levente, a Debreceni Egyetem professzora, valamint megosztott Akadémiai Díjat vehetett át a Természettudományi és Technológiai Kar egyik kutatócsoportja a Magyar Tudományos Akadémia május 8-i közgyűlésén.

Négy szekciót megnyertek a Debreceni Egyetem hallgatói a Partiumi Keresztény Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján, az intézmény leendő állattenyésztő mérnökei pedig elsők lettek a felsőoktatási intézmények országos gazdászversenyének hódmezővásárhelyi fordulóján.

Ízek, illatok, tradicionális népviseletek, zenék és zászlók töltötték meg a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Kollégiuma előtti teret pénteken, az International Food Day-en. A nemzetek gasztronómiai versenyét ebben az évben Izrael nyerte meg.

A legeredményesebb magyar csapatként összesen négy dobogós helyezést gyűjtött be a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, amely két autóval vett részt május 5-6-án Egerben a X. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyen.

Összesítésben a negyedik helyen zárt a Debreceni Egyetem az idei vívó MEFOB-on, amit a Sporttudományi Oktatóközpontban rendeztek. A DEAC labdarúgói taroltak a hétvégén és a DASE-nak sem hiányzott sok a győzelemhez.

A Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája is csatlakozott a petefészekrák világnapjához, melyet május 8-án tartanak. Az intézmény orvosai és szakemberei a világnap hivatalos logójának viselésével hívják fel a figyelmet a betegségre.

A modern genetikai felfedező alapkutatásokhoz nyújt segítséget a Debreceni Egyetem Lendület kutatócsoportjának módszertani tanulmánya, amelyet a rangos tudományos szaklapban, a Genome Researchben publikáltak.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák