Hírek

A debreceniség fogalma, a hagyományok, értékek és a cívis öntudat szerepe áll a középpontjában annak a kétnapos konferenciának, amelyet csütörtökön és pénteken rendezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara.

KG Nagykun néven a Debreceni Egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézetének újabb őszi árpa fajtajelöltjét nyilvánította államilag elismertté a Fajtaminősítő Bizottság. Az új árpafajta több mint tíz éves nemesítői munka eredménye.

A pszichotikus betegek társadalomba való visszailleszkedését segítik a Kenézy Kórház Nappali Kórházában alkalmazott terápiák. A speciális részleg egyfajta átmenet a fekvő osztályos gyógykezelés és a kinti világ között.

Interaktív bemutatókkal színesített tájékoztató előadásokat tartottak csütörtökön a pályaválasztás előtt álló diákoknak a Debreceni Egyetem nyíregyházi campusán. A nyílt napon a gyakorlati képzésben használt eszközöket is kipróbálhatták az érdeklődők.

Évi fél milliárd forintos keretösszegű Innovációs Alapot hozott létre a Debreceni Egyetem a vállalkozókedvű hallgatók ötleteinek megvalósítására és piacra juttatására – jelentette be a kancellár szerdán, a DEViK évindító klubtalálkozóján. Debreceni Egyetemisták Vállalkozásfejle

Országosan egyedülálló egészségpszichológia- és komplex rehabilitáció mesterképzés, valamint sportrehabilitáció specializáció és dietetikus szakirány – csak néhány a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának folyamatosan fejlődő képzési kínálatából.

A Debreceni Egyetemen is bemutatták Glant Tibor, az Angol-Amerikai Intézet docensének a Szent Korona amerikai kalandjairól, 40 évvel ezelőtti hazatéréséről szóló kötetét. A keddi rendezvényen a szerző kulisszatitkokat is elárult a könyv keletkezéséről.

Jubileumi tudományos ülésen idézték fel a debreceni intervenciós kardiológia kezdeteit és a fejlődés évtizedeit január 23-án a Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáján.

A magas vérnyomás és a kávé-, alkohol-, valamint csokoládéfogyasztás összefüggéseiről, tényekről és tévhitekről is szó lesz a XV. Regionális Hipertónia Napon. Az országos jelentőségű tudományos tanácskozást január 27-én tartják a Debreceni Egyetem Aulájában.

Hazánkban elsőként szociálpedagógia mesterképzéssel, hiánypótló gyógypedagógiai szakkal, valamint a kiszámítható jövőt kínáló óvodapedagógus, illetve csecsemő- és kisgyermeknevelő képzésekkel vár a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi kara.

A magyar kultúra napja alkalmából elismerésben és ösztöndíjban részesült a Debreceni Egyetem több oktatója és hallgatója. A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait Duffek Mihály, az alapítvány elnöke és Papp László polgármester adta át hétfőn este a Csokonai Színházban rendezett ünnepségen.

Tíz hónapja működik a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Hospice Osztálya. A speciális részlegen a daganatos betegek testi és a lelki fájdalmát igyekeznek enyhíteni. Segítenek nekik abban, hogy életük végéhez közeledve megőrizhessék emberi méltóságukat.

A természet- és a mérnöki tudományok iránt érdeklődő diákok számára is kínál képzéseket a Természettudományi és Technológiai Kar, ahol kiváló oktatói gárda, korszerű laboratóriumok és izgalmas tudományos kihívások várják a leendő hallgatókat.

Az oktatásra és a kutatásra is kiterjedő együttműködési szerződést kötött a Debreceni Egyetem és a városban új üzemet létesítő német thyssenkrupp ipari és technológiai csoport. A vállalat és az intézmény vezetői hétfőn írták alá a megállapodást.

DEAC hírek

A DEAC kiváló teljesítményt nyújtva győzött a Fradi ellen a pontvadászat nyitányán. Rangadóval kezdődött az Erste Liga 2024/2025-ös szezonja a DEAC jégkorongozói számára, ugyanis pénteken

The post Bajnokveréssel indult a szezon! appeared first on DEAC.

A Szeged és a szerb Gajdobra elleni vereséget követően három napon belül harmadik edzőmérkőzését játszotta a DEAC kosárlabdacsapata. Andjelko Mandics az első szerbiai mérkőzést követően

The post Magabiztos siker a Vojvodina otthonában appeared first on DEAC.

A DEAC játékosa vasárnap találkozik az U18-as válogatott többi tagjával Telkiben. Az augusztusi, Észak-Macedóniával lejátszott U18-as válogatott-mérkőzés után ismét behívták a keretbe a Debreceni Egyetem

The post Kun Ákos ismét meghívót kapott appeared first on DEAC.

Képgalériák