Az új vezetők kinevezése fontos állomás a Klinikai Központ történetében, fejődésében- fogalmazott köszöntőjében Szabó Zoltán professzor.
- A 2021. januárjában kezdődött integráció számos intézményt érintett és szakmai átrendezésekkel járt, illetve szervezeti átalakulások voltak az elnöki hivatalban és az ehhez kapcsolódó szervezeti egységekben is. Ennek a folyamatnak a következő lépése a mostani alkalom, amikor átadjuk az új vezetői megbízásokat – emelte ki a Klinikai Központ elnöke.
Szabó Zoltán munkáját, a legfelsőbb vezetői döntések meghozatalát a jövőben két elnöki tanácsadó, Kappelmayer János, a Laboratóriumi Medicina Intézet vezetője és Bognár László, az Idegsebészeti Klinika igazgatója is segíti.
- A progresszív betegellátás rendkívüli módon függ a labordiagnosztikai vizsgálatoktól. Ezért ezt a területet, a diagnosztikai szakmát is harmonizálni, modernizálni kell. Ezt a folyamatot segítem, koordinálom a következő időszakban- ismertette Kappelmayer János professzor.
Bognár László szintén elnöki tanácsadói felkérést kapott. A professzor elsősorban a manuális szakmák területén segíti a munkát.
- Ahogy korábban alelnökként, a továbbiakban elnöki tanácsadóként is igyekszem képviselni a szakterület érdekeit és segíteni a járványhelyzet miatt bevezetett intézkedések racionális érvényesítését. Ez most leginkább a COVID-ellátásban, illetve a műtétek szervezésében, az anesztéziával való együttműködésben jelent számottevő feladatot- hangsúlyozta Bognár László.
A korábbi konzervatív szakmákért felelős alelnök, Papp Mária orvosszakmai alelnökként folytatja munkáját.
- Megtiszteltetés számomra, hogy a Klinikai Központ betegellátó egységeiben a szakmai munkával kapcsolatos kihívások megoldásában, a különböző szakterületek fejlesztésében segíthetek a jövőben – mondta Papp Mária professzor, a Gasztroenterológiai Klinika igazgatója.
Átvette kinevezését Kánya Judit, a Belgyógyászati Klinika D épület Belgyógyászati Rehabilitáció részlegvezetője is.
- Számomra egy új kihívást jelent ez a megbízás. Valódi rehabilitációt biztosíthatunk a belgyógyászati problémák miatt ágyhoz kötött, legyengült betegeknek. A mozgásszervi rehabilitációs osztályon megszerzett több évtizedes tapasztalatomat a betegek javára tudom fordítani- jelentette ki Kánya Judit.
A Belgyógyászati Klinika D épület általános belgyógyászat részlegvezetőjévé Bodnár Zoltánt nevezték ki.
- Megtiszteltetés, hogy a Belgyógyászati Klinika gárdájához tartozhatunk. A Kenézy Gyula Campuson, de a Nagyerdei Campusszal egységben végezhetjük a munkánkat. Egységes a betegdokumentáció, egyszerűbb a beutalás rendje, könnyebben szervezhetünk multidiszciplináris megbeszéléseket és a betegirányításban is hatékonyabbak lehetünk- nyilatkozta Bodnár Zoltán.
Közvetlenül az elnök munkáját segíti a most létrejött Jogi és Humánpolitikai Osztály, amelyet Oláh-Bácsi Mariann vezet.
- Az osztály dolgozói korábban is az elnöki hivatal keretein belül látták el feladataikat, azonban az önálló osztállyá válással lehetőség van arra, hogy az ügycsoportok elkülönítésével a korábbinál is strukturáltabban lássuk el az osztály hatáskörébe tartozó feladatokat – közölte Oláh-Bácsi Mariann.
A Klinikai Központ Gazdálkodási Igazgatóságát Barta Lajos vezeti a jövőben.
- Nagy megtiszteltetés számomra ez a kinevezés. Célom, hogy megfelelő gazdálkodási kereteket tudjak biztosítani az intézmény és a betegellátás zavartalan működéséhez- emelte ki Barta Lajos.
A Szervezetfejlesztési és Folyamatszabályozási Igazgatóság igazgatójává Istvánovszki Krisztinát nevezte ki a Klinikai Központ elnöke.
- Számomra a megbízás azt jelenti, hogy az eddigi tapasztalataimat egy olyan projekt során tudom hasznosítani, aminek a célja egy hosszú távon is fenntartható, stabil, hatékony működési keret kialakítása- mondta az új igazgató.
Vincze Szilvia, a WAV központ vezetője két éve kapott megbízást, a klinikai igényeket leginkább kiszolgáló saját fejlesztésű informatikai szoftver bevezetésére a Klinikai Központban. A fejlesztés újabb állomása a HIS Kompetencia Központ létrehozása.
- A központ dedikált feladatai alapján egészségügyi vezetői információs rendszert is építhetünk. Ezzel akár egy kutató-fejlesztő és innovációs bázis is létrejöhet, amely támogatja az egészségügyi ellátás versenyképességének, költséghatékonyságának növelésére tett erőfeszítéseinket, lehetővé téve nem csak a betegközpontú, de finanszírozási szempontból is fenntartható egészségügyi ellátást- válaszolta a hirek.unideb.hu kérdésére Vincze Szilvia.
A 9 új vezető Szabó Zoltántól, a Klinikai Központ elnökétől vette át kinevezését az elnöki hivatalban.
Sajtóiroda - CzA