A friss kupagyőztes Swietelsky Haladást látják vendégül a DEAC férfi futsalosai az NB I-ben pénteken. Emellett a DSZC vendégeként Debrecenben pattogtatnak röpis lányaink is. A többi DEAC-csapat idegenben küzd a bajnoki pontokért a hosszú hétvégén.
Hírek
A Debreceni Egyetem színtársulata is színpadra lép a XII. DESZKA Fesztiválon. A kortárs magyar drámák seregszemléjét április 6. és 14. között rendezik Debrecenben. Az egyetemi színjátszók az Übü FC – A Döntő című darabját mutatják be április 10-én a Csokonai Színházban.
Az aranylabdás olasz labdarúgó, Roberto Baggio és szakmai stábja tart továbbképzést a Debreceni Futballegyetemen. A Horst Wein által kidolgozott FuNino-edzésmódszert bemutató kétnapos programon több mint 300 edző vesz részt.
Bemutató órákkal, kórushangversenyekkel és előadásokkal teremtette meg a tapasztalatcsere lehetőségét az ország szolfézs- és ének-zene tanárai, valamint karvezetői számára a Bárdos Szimpózium a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán.
Megérdemelt, 3-1-es győzelemmel indította a szezont a DEAC NB III-as focicsapata. Az együttes az ezüstérmest verte szombaton. Nyertek a kézisek, a floorballosok és a női futsalosok is, ám nem jött össze siker a kosarasoknak és a röpis lányoknak sem.
Többszáz gyermeket emeltek magasba szüleik, nagyszüleik vasárnap a Kölcsey Központban. A Debreceni Egyetem is részese volt annak a világrekord-kísérletnek, mellyel a gyermekvállalás, gyermeknevelés fontosságára hívták fel a figyelmet.
Vetélkedőkkel, rendhagyó órákkal és diákkonferenciával csatlakozott a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája az EMMI által meghirdetett pénzügyi és vállalkozói témahéthez március 5-9. között.
Minden idők egyik legnépszerűbb olasz labdarúgójától, Roberto Baggiótól és csapatától tanulhatják meg a FuNino-módszert a magyar edzők. Az 56-szoros válogatott március 13-14. között tart továbbképzést a Debreceni Egyetem egyedülálló programján.
Igazán nem unatkozhatnak a DEAC-hívek az előttünk álló hétvégén. Megerősített kerettel, hazai pályán vág neki a tavaszi szezonnak az NB III-as focicsapat, és itthon játszanak a férfi kosarasok, a floorballosok, a kézilabdázók és a női röplabdázók is.
Tíz-tizenöt éve egy anorexiás gyereket kezeltek évente a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályán. Most havonta kerül be egy-két gyerek ezzel a betegséggel, ami elsősorban a serdülőket érinti, de 9 éves kislányt is gyógyítottak már itt.
A nőket érintő vesebetegségekre és a speciális kockázatot jelentő állapotokra hívták fel a figyelmet a Debreceni Egyetem szakemberei csütörtökön a vese világnapján, melynek fókuszában idén a nők egészsége áll.
Gazdálkodó szervezetek ismertetik a műszaki menedzsment területén szerzett tapasztalataikat, és mutatják be jövőbeli terveiket, elképzeléseiket a szakmai közönség előtt a Műszaki Kar tudományos tanácskozásán.
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata is csatlakozott a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmének javítását célzó Minority Safepack európai polgári kezdeményezéshez. A támogató íveket a rektori vezetés is aláírta.
93 éves korában elhunyt Varga Frigyes egyetemi docens, a Géptani Tanszék tanszékvezetője, a Debreceni Agrártudományi Főiskola, majd a Debreceni Agrártudományi Egyetem egykori rektorhelyettese.
DEAC hírek
Kiélezett mérkőzésen 82-81 arányú győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a KK Joker otthonában. Annak ellenére, hogy Andjelko Mandics együttese négy nap alatt negyedik edzőmeccsét játszotta,
The post Egypontos sikerrel zárta a vajdasági túrát a DEAC appeared first on DEAC.
Jól küzdött a Debreceni Egyetem gárdája, de hosszabbítás után vereséget szenvedett. Nem kedvezett az időjárás a szombat délutáni MOL Magyar Kupa-meccsnek a Dóczy József utcán,
The post A BVSC jutott a következő körbe appeared first on DEAC.
A DEAC U14-es csapata háromgólos vereséggel zárta szombaton a Monor elleni összecsapást. Nagyarányú győzelemmel hangolódott a még veretlen Monor elleni mérkőzésre Bereczki Tamás együttese, amely
The post Csak szépítésre futotta erőnkből appeared first on DEAC.