Hírek

Közös kutatómunka, hallgatói és oktatócserék is megvalósulhatnak a jövőben, köszönhetően annak az együttműködési megállapodásának, melyet szerdán kötött a Debreceni Egyetem és a Rosztovi Állami Gazdaságtudományi Egyetem Csehov Intézete.

Az egyetemi kórház gyógytornászát és a DEAC edzőjét is díjazták a Hajdú-bihari Napló Hétköznapi hősök elnevezésű kezdeményezésén. Az elismerést csütörtökön a Nagyerdei Víztoronyban rendezett ünnepségen vették át.

A Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszékének közreműködésével, „A biodiverzitásról másképp 3. - A víz: áldás és/vagy átok – gondoljuk újra” címmel rendeztek konferenciát a vizes élőhelyek biodiverzitásáról az MTA DAB Székházban.

A nemzetközi jog aktuális kérdéseivel foglalkoztak a szakemberek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos napján. A két konferenciát felölelő rendezvényen a hallgatók is bemutatták kutatási eredményeiket.

Versírás, versfelismerés, játékos vetélkedők és emlékpadavatás – a Debreceni Egyetem több egysége is részt vett „A magyar költészet napja” alkalmából szervezett programokon az elmúlt napokban.

Debrecen Város Napja alkalmából díszpolgári címet adományozott a képviselőtestület Duffek Mihály és Édes István professzoroknak, Mohos Nagy Éva és Csiba László professzorok pedig Pro Urbe Díjat vehettek át a szerdai ünnepi közgyűlésen.

Az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika tevékenységéről, eredményeiről és a jövőbeli tervekről számoltak be szerdán a Kenézy Villában tartott tudományos ülésen. A tanácskozáson jelentették be, hogy újabb 5 évig Jenei Zoltán vezeti az intézményt.

A labdarúgó NB III. keleti csoportjában szereplő DEAC-ot erősíti mostantól a 37 esztendős szenegáli támadó, Ibrahima Sidibe.

Európában egyedülálló, digitális fogtechnikus alapképzés indítását tervezi a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara, amely idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját – jelentették be a 19. Debreceni Fogászati Napok szerdai sajtótájékoztatóján.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) április 12-ei, csütörtöki közgyűlésén, Madridban mutatják be a magyar pályázók a döntés előtti prezentációjukat. A tanácskozásra utazó delegációban a Debreceni Egyetem képviselői is ott lesznek.

Az oktatás, a kulturális örökség ápolása, közös pályázatok, konferenciák, a kutatás és a turizmus terén is együttműködik a jövőben Gyomaendrőd és a Debreceni Egyetem, a felek szerdán pontosították a megállapodás részleteit.

A debreceni Zeneművészeti Kar gitárzenekarának hangversenye nyitja meg a Klasszikus Gitárzenekarok Fesztiválját péntek este. A kétnapos találkozóra az ország hét pengetős együttese érkezik a Debreceni Egyetemre.

A DVSC középpályása után a Campus Fesztivál is komoly felajánlást tett: egymillió forintot adományoz a Gyerekklinikának, ha teltház előtt játszhat a Loki a hétvégén a Nagyerdei Stadionban. A Debreceni Egyetem polgárai féláron juthatnak jegyekhez.

„Semaine Francaise” elnevezéssel – hagyományteremtő szándékkal – első alkalommal tart egész hetes programsorozatot április 9-13. között a Bölcsészettudományi Kar Francia Tanszéke.

DEAC hírek

Kovács Ádám abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata fegyelmezett játékkal meg tudja szakítani a fővárosiak parádés sorozatát. Nincs megállás a férfi futsal NB I-ben,

The post A veretlen Újpestet látjuk vendégül appeared first on DEAC.

Kiélezett mérkőzésen 82-81 arányú győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a KK Joker otthonában. Annak ellenére, hogy Andjelko Mandics együttese négy nap alatt negyedik edzőmeccsét játszotta,

The post Egypontos sikerrel zárta a vajdasági túrát a DEAC appeared first on DEAC.

Jól küzdött a Debreceni Egyetem gárdája, de hosszabbítás után vereséget szenvedett. Nem kedvezett az időjárás a szombat délutáni MOL Magyar Kupa-meccsnek a Dóczy József utcán,

The post A BVSC jutott a következő körbe appeared first on DEAC.

Képgalériák