Hírek

Negyedmillió forintot ajánlott fel a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika alapítványának a Solar Panel Solutions Kft. és a Bástya Kupa főszervezője. A cég és a kupa rendezője a decemberi jótékonysági labdarúgótornán összegyűlt pénzt pénteken adta át az intézmény vezetőjének. A 250 ezer forintos támogatást a gyermekrehabilitáció fejlesztésére fordítják.

Az országban elsőként indít precíziós mezőgazdasági mérnök alapszakot 2023 szeptemberétől a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, az új képzés kettős diploma megszerzésére is lehetőséget ad a hallgatóknak. A MÉK ezzel együtt már nyolc alap- és nyolc mesterszakot, valamint osztatlan agrármérnöki és két felsőoktatási szakképzési szakot kínál a felvételiző fiataloknak.

Átvették oklevelüket a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar végzősei január 20-án, pénteken a Főépület Díszudvarán. A jogász szak nappali és levelező tagozatán ezúttal 52-en feleltek meg a képesítési követelményeknek, az Európai és nemzetközi üzleti jog mesterképzési szakon 3 jelölt tett sikeres záróvizsgát.

Országosan egyedülállóan falmászással is teljesíthetik az egyes szemeszterek testnevelés óráit a Debreceni Egyetem hallgatói. Az intézmény fitneszközpontjában, az UniFit Fitness&Gym Centerben az egyetemisták mellett a vendégek is kipróbálhatják a sportágat.

Utolsó alapszakasz-mérkőzésére készül a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata, amely ha sikerrel veszi az Extraliga-találkozót, már biztos, hogy a felsőházban folytatja. Itthon játszanak kosárlabdázóink és férfi futsalosaink is a hétvégén, míg a jégkorongozók és a női futsalosok idegenben lépnek pályára.

A debreceni agrárkar három PhD-hallgatója nyerte el idén a K&H Csoport és a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány a fenntartható agráriumért ösztöndíját. Emellett a legértékesebb pályamunkák elismeréseként a szakmai zsűri a Debreceni Egyetemnek (DE) ítélte oda az intézményi különdíjat.

Miért érdemes testnevelő- vagy gyógytestnevelő tanárnak tanulni? Milyen képzés és környezet vár a Debreceni Egyetemen? Mi kell a felvételihez? Többek között ezekre a kérdésekre kaptak választ azok, akik ellátogattak szerdán a Sporttudományi Oktatóközpontba.

A leggazdagabb képzési palettával, tehetséggondozási programmal, külföldi tanulmányi, nyelvtanulási és kulturális lehetőségekkel várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem (DE) egyik legpatinásabb kara, a Bölcsészettudományi Kar (BTK).

A fővárosban, a Magyar Zene Házában mutatja be szeptemberben induló, hazai és nemzetközi szinten egyaránt egyedülálló Kortárs könnyűzenei alapképzését a Debreceni Egyetem. A január 20-án, pénteken 16 órakor kezdődő prezentáción Wolf Katitól és a Könnyűzenei Intézet vezetőitől tudhatják meg az érdeklődők a részleteket többek között a nyolc választható szakirányról és a szakon oktató hazai művészekről, zenei szakemberekről.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara együttműködési megállapodást kötött a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével (KSZGYSZ). A környezetvédelmi ipar mintegy 260 cégét tömörítő szervezet, illetve tagvállalatainak szakemberei a jövőben részt vehetnek az oktatásban és szakmai gyakorlati helyeket biztosíthatnak a kar hallgatóinak. Az együttműködésről szóló dokumentumot kedden írták alá az egyetemen.

Páll Dénest, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnökhelyettesét, a Gyógyszer- és Élelmiszerfejlesztési Koordinációs Központ igazgatóját választották meg a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége, a MOTESZ következő elnökének. Páll Dénes megbízatása 2025-től két évre szól.

Az osztatlan jogászképzés mellett többek között igazságügyi igazgatási alapszakra, jogi asszisztens felsőoktatási szakképzésre és angol nyelvű European and International Business Law LLM képzésre is lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Az itt végzettek a klasszikus jogi pályák mellett a gazdasági élet legváltozatosabb területein vagy akár az Európai Unió intézményeinél is munkát találhatnak.

Új képzési lehetőségekkel, egyedi arculattal, saját logós meglepetésekkel várta az érdeklődőket a Debreceni Egyetem az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A DE standjánál minden kar bemutatkozott, valamint a részben debreceni rendezésű, jövő évi Európai Egyetemi Játékokról is tudhattak meg részleteket a látogatók.

Kelet-Magyarország kiemelkedő műszaki felsőoktatási központja a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, ahol európai színvonalú laborok és kihelyezett tanszékek szolgálják a gyakorlatorientált, munkaerőpiaci igényeknek megfelelő képzéseket. A hallgatók többsége már állásajánlattal a zsebében záróvizsgázik a karon.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Az egyetemisták vezére, Sándor Tamás ugyanolyan remekül kezdte a szezont, mint csapata. Nem túlzás, szárnyal a DEAC az NB III Északkeleti csoportjának 2024/2025-ös szezonjában. A

The post Tobe hét bajnokin öt gólt szerzett appeared first on DEAC.

Két DEAC-játékosért is szoríthatunk a sportág legfontosabb versenyén, amelynek idén Magyarország ad otthont. A sakkpartikat élőben követhetjük a Teniszke II-ben. A 45. nyílt és 30.

The post Élő közvetítés a DEAC sportcampuson a sakkolimpiáról appeared first on DEAC.

Képgalériák