Hírek kultúra címkével

Flashmob keretében ismert előadóművészek népszerűsítették a Dal a tarisznyában című, diákok számára készült énekeskönyvet, amelyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium jóvoltából valamennyi végzős 8. osztályos általános iskolás átvehet majd ballagási ünnepségén. A Debreceni Egyetem Főépületében hétfőn tartott bemutató a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében a Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet közreműködésével valósult meg.

Az olasz társadalmat a 19. századi országegyesítéstől kezdve jellemző, a mai napig nyomon követhető ellentétek kialakulásáról, okairól tartott előadást a Rubicon Intézet, az MTA DAB Társadalom- és Történettudományi Szakbizottsága és a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Olasz Tanszékének közös szervezésében Pete László, az intézmény professzora. A rendezvényen az érdeklődők egyúttal megismerkedhettek a professzor Olaszország története – A kezdetektől napjainkig című kötetével is.

Az egyetemi lap is beszámol az örömhírről: a DE lett az Év Egyeteme hallgatóbarát működés kategóriában, Bács Zoltán kancellár munkáját pedig miniszteri különdíjjal ismerte el a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Tudósít a friss Egyetemi Élet arról is, hogy látványos végzős bálon búcsúztak a Természettudományi és Technológiai Kar utolsóéves hallgatói és a sporttémák se maradhatnak el: a HÖOK Kispályás Focikupájáról és a Debreceni Amatőr Röplabda Közösség bajnokságáról is olvashatunk.

Debreceni utcaneveken keresztül hívja fel a figyelmet a tudomány és a város kapcsolatára az Útravaló - a tudományos élet alakjai a debreceni utcanévtáblákon című vándorkiállítás, mely a következő két hétben a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Épületében látható. A tárlat a helyi tudományos élet nevezetes alakjairól emlékezik meg, valamint Debrecen történetének megismerésében is útravalóul szolgál.

Az Ünnepi Könyvhét keretében mutatják be június 14-én, szombaton a Debreceni Egyetem és a malajziai Sunway Egyetem munkatársainak közös kutatómunkája alapján készült Xántus és Borneó: Egy 19. századi magyar természettudós Borneó szigetén című kötetet. A Sunway University Press gondozásában megjelent kiadvány Xántus János 1870-es útjáról szóló beszámolóit ismerteti magyar, illetve most először angol nyelvű fordításban.

A tudományos és kulturális folyóirat legújabb számában a Debreceni Egyetem munkatársai, hallgatói egyebek mellett arról írnak, miként lett Debrecen az ország ideiglenes fővárosa 1944-ben. Egy másik cikkből kiderül, hogy Sivirsky Antal magyar születésű író, újságíró, műfordító és tanár életét a magyar irodalom hollandiai terjesztésének, valamint a két ország közötti kulturális kapcsolatok ápolásának szentelte.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszék vezetője, Bátori Éva is tagja lett a Halhatatlanok Társulatának. Az egyetem művésztanárát operaénekesi pályafutásának elismeréseként választották az ország legkiválóbb művészeinek sorába.

Nagyszabású vizsgakoncerteken adtak számot tudásukról a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézet kortárs könnyűzenei alapképzési szakának első- és másodéves hallgatói a Víztoronyban. Az egyetemisták profi zenészekhez mérhető, évtizedeket felölelő produkciókban elevenítették fel világsztár együttesek és énekesek korszakalkotó slágereit.

Idén először ítéli oda az Év Egyeteme 2025 díjat nyolc kategóriában a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Az ünnepélyes díjátadó gálát május 29-én, csütörtök este rendezik a Várkert Bazárban, az eseményt az M5 televízió 21 órától közvetíti.

Egy másfél éve indult interdiszciplináris kutatási program eredményeinek köszönhetően hamarosan a montreali Concordia Egyetem és a Debreceni Egyetem között létrejött általános együttműködési megállapodás is segíti a Kanadában élő magyarság múltjának kutatását. A partnerség révén további projektek is indulhatnak.