Több mint kétezer hallgató képzését, egyetemi dolgozók aktív szabadidős tevékenységét, valamint a helyi óvodások és mozogni vágyók sportolási lehetőségét is segíti a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán megvalósult csaknem 25 millió forint értékű beruházás. Az intézmény több mint ötven éves tornaterme új burkolatot, festést és védőhálókat is kapott.
Hírek kancellár címkével
Idén először hallgatók körében is vizsgálták a modellváltó egyetemekkel kapcsolatos aktuális elégedettséget, valamint az egyetemek helyzetének előző évhez képest érzékelt változását. A Nézőpont Intézet kutatásának eredményeit ismertető rendezvényen Bács Zoltán kancellár a debreceni tapasztalatokról számolt be.
Számos szabályzat módosításáról döntött és több képzés Siófokon történő indításának meghirdetését támogatta legutóbbi ülésén a Debreceni Egyetem legfőbb döntéshozó szervezete. A Szenátus elfogadta az intézmény részvételével működő gazdasági társaságok 2023. évi beszámolóját is.
Ünnepi fénybe öltözött hétfő este a Debreceni Egyetem Főépülete. A tavaly is nagy sikert aratott díszkivilágításban ezúttal egészen január végéig gyönyörködhetünk minden nap sötétedés után, amivel három jeles alkalom előtt is tiszteleg az intézmény.
Díszpolgárai sorába fogadta a Debreceni Egyetem Louisiana állam környezetvédelmi miniszterét, a címet a Gróf Tisza István halálának 106. évfordulója alkalmából tartott ünnepi szenátusi ülésen vette át Aurelia Skipwith Giacometto. Az eseményen, melyen az egykori miniszterelnök leszármazottai is részt vettek, kinevezéseket és díjakat is átadtak.
Fergeteges sikert aratott a hűség, a bátorság, a barátság és az emberség örökérvényű musicalje az Egyetemi PolgáRock és az oDEon-Zenetheatrum Színitanoda elődásában október 23-án. A premiert több mint hatszázan látták az Egyetemi Színházban a nemzeti ünnepen.
Stratégiai partnerségre lépett a Debreceni Egyetem és a CATL magyarországi leányvállalata. Az együttműködés több szakterületet ölel fel, beleértve az informatikai, mérnöki és természettudományokat, illetve kutatás-fejlesztési, oktatási, tudományos és ipari tárgyköröket. A kooperáció révén az egyetem a vállalati igényeknek megfelelő mérnökképzés fejlesztése terén léphet előre, míg a CATL Debrecen számára a magyarországi szakember-utánpótlás erősítésében jelent mérföldkövet.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján 1984-ben alakult meg a Gyermekrehabilitációs Központ. A szakterület elmúlt negyven évét tekintették át a szakemberek egy pénteki konferencián. Az eseményen megvitatták többek között a legújabb terápiás lehetőségeket és szó esett a gyógytornászok, a klinikai szakpszichológusok, a gyógypedagógia, a kórházpedagógia, valamint a robotika gyermekrehabilitációban betöltött szerepéről is.
Miként alkalmazható a compliance a gyakorlatban, vagyis hogyan tudnak megfelelni a jogszabályoknak, előírásoknak a például adatkezeléssel, banki műveletekkel, elektronikus technológiák használatával foglalkozó cégek, szervezetek. Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresték a választ szakemberek a Debreceni Egyetemen tartott II. Compliance Konferencián csütörtökön.
Folytatódik a Debreceni Egyetem és a világ egyik vezető egészségipari vállalata, a GE HealthCare sugárterápiás gyógyítást segítő kutatás-fejlesztési együttműködése, melynek keretében az Onkoradiológiai Klinika a GE HealthCare szoftverfejlesztési programjának validálásában vesz részt. A komplex sugárkezelési eljárásokat rendszerbe fogó alkalmazáshoz kapcsolódó együttműködésről szerdán állapodtak meg az egyetem és a cég képviselői.