Partnerség az önkormányzatok fejlődéséért

A hazai stratégiai jelentőségű vidéki erőforrások okszerű és fenntartható gazdálkodása, a település- és vidékfejlesztés, a közösség-, valamint gazdaságfejlesztés céljából írt alá stratégiai megállapodást a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége. A partnerség kiterjed a vármegyei és települési önkormányzatok működésének kutatása és innovatív fejlesztése mellett az oktatásra is.

- A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar három éve döntött új képzés létrehozásáról azzal a céllal, hogy hozzásegítsük a vidéki településeket a fenntartható fejlődés és az eredményes gazdálkodás megvalósításához. Két éve kötöttünk megállapodást a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével és elindítottuk hiánypótló települési önkormányzati vezetőképző szakirányú továbbképzési szakunkat. Az eddigi pozitív visszajelzésekre is alapozva, a pilot évek után úgy gondoljuk, hogy a mostani megállapodással a DE ebben a harmadik missziós tevékenységében egy új szintre lép – mondta a dokumentum aláírásakor Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.

A Debreceni Egyetem (DE) Gazdaságtudományi Karán nagy hagyományai vannak a regionális kutatásoknak, melyeket nemzetközi és országos szinten is vizsgálnak, ezeket a tudományos kutatási eredményeket is folyamatosan építik be a kar oktatói és kutatói az oktatási anyagokba.

- A megállapodás révén még hatékonyabb kutatásokat tudunk végezni. A vármegyei önkormányzatok gazdasági helyzete, a kulturális és turisztikai vonzerő, a jövőbeli lehetőségek kapcsán is még több rendelkezésre álló adat elérésére lesz lehetőségük kutatóinknak. A Debreceni Egyetem és így a Gazdaságtudományi Kar oktatási tevékenysége, képzési kínálata ma már több vármegyében van jelen, átlépi a régió határait. A települési önkormányzati vezetőképző szakirányú továbbképzési szakunk nem csak a kistelepülések, de a vármegyei önkormányzatok vezetőinek, képviselőinek nyújt komplex szakmai ismereteket, fejleszti kompetenciáikat – fejtette ki Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja.

A kari vezető szerint a képzés segítségével a települési vezetők nagyobb hatékonysággal tudnak bekapcsolódni azokba az értékteremtő tevékenységekbe is, amelyek a vármegyék szintén zajlanak. Az önkormányzati vezetők így hatékonyabban tudnak hozzájárulni településük, vármegyéjük fejlődéséhez. 

- A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége koordinálja a Települési és Területi Operatív Programot. A legutóbbi ciklusban több mint tízezer projektet vittünk végig és ezerhatszáz milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések. Ezen programok az önkormányzatok hatékony együttműködésével valósulhattak meg. Jelenleg folyik a 2021-2027-es TOP Plusz végrehajtása, és már most elkezdődik a 2028 utáni tervezési időszak. Az együttműködés keretében hatékonyan tudjuk segíteni településeinket, hogy optimálisan használják fel a hazai és európai uniós forrásokat – jelentette ki Pajna Zoltán, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. 

A stratégiai megállapodás aláírása alkalmával elhangzott: a partnerség új lendületet adhat, és hasznos, jó gyakorlatokkal gazdagítja a Gazdaságtudományi Karon 2023. szeptemberében indított települési önkormányzati vezetőképző szakirányú továbbképzési szakot. 

- A Debreceni Egyetem felelőssége az ország és a régió gazdasági-társadalmi fejlődésének támogatása. A két éve meghirdetett, három féléves képzésünk tematikájában többek között szerepel a komplex település- és vidékfejlesztés, a jogi és közigazgatási ismeretek, az önkormányzati számvitel, a településgazdálkodás, a környezet-, víz- és hulladékgazdálkodás, a vagyongazdálkodás, a településfejlesztési projektek menedzsmentje is. Az első végzett évfolyam visszajelzései alapján elmondható, hogy képzésben részt vett települések vezetői nemcsak hasznos ismeretekkel gazdagodtak, de szakmai partnerségek alakultak ki. Ezért is hiszünk a MÖOSZ-vel kötött megállapodás révén a képzés továbbfejlesztésében – emelte ki Szűcs István, a Gazdaságtudományi Kar Ökonómiai Intézet igazgatója. 

A stratégiai megállapodás keretében a gyakorlati képzések és közös szakmai tanulmányutak szervezése mellett a vármegyei önkormányzatok támogatják a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak kutatási tevékenységét és szakmai, gyakorlati helyeket biztosítanak számukra.


Sajtóközpont - ÉE