Hírek innováció címkével

A hazai intézmények közül a Debreceni Egyetem szakemberei képviselték a felsőoktatási szektort a „D2, azaz Drónok és Digitalizáció” című konferencián. A Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék munkatársai a drónokkal végzett tudományos tevékenységüket és legújabb eszközeiket mutathatták be.

A város, a Debreceni Egyetem, az Agóra és az NI Hungary Kft. közösen ünnepelte a vállalat tíz éves Mentor Programját csütörtökön. A rendezvényen az oktatók felelősségéről beszélt az egyetem műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese, Ailer Piroska.

Együttműködést igazoló plakettet kapott a Kínai (Fujian) - Magyar Gazdasági és Kereskedelmi Konferencián a Debreceni Egyetem. A tábla szerint a DE a Fujian Chuanzheng Communications College kínai intézménnyel működik együtt.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar két diákja vehet részt a CARPE Challange októberi döntőjén Valenciában, miután közlekedésfejlesztési ötletükkel megnyerték a szeptember 4-i egyetemi fordulót.

A Debreceni Egyetemen megvalósuló professzionális tudáshasznosítás példaértékű a hazai felsőoktatási intézmények számára – mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a Tématerületi Kiválósági Programjáról tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Az Egy övezet, egy út kínai kezdeményezéshez és a Via Carpatia logisztikai útvonalhoz kapcsolódó egyetemi gazdaságfejlesztési tevékenységről beszélt Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a Vasárnapi Újság című műsorban.

Siketen vagy súlyos nagyothallással született gyerekek hallását adja vissza az az új fejlesztésű belsőfül-implantátum, amelyet hazánkban elsőként a Debreceni Egyetemen ültettek be. A beavatkozást a debreceni szakemberek a Varsói Orvosi Egyetem professzorával közösen hajtották végre.

A rákdiagnosztikában, a sejtbiológiában és az analitikában is hasznosíthatják azokat a speciális fluoreszcens vegyületeket, amelyeket a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Alkalmazott Kémiai Tanszékének kutatói fejlesztettek ki.

MI, big data, cloud computing – a legkorszerűbb technológiákkal végez kutatásokat a Debreceni Egyetem Klinikai Központja a Felsőoktatási Intézményi Kiválóság Program Big Data tématerületén. Az új módszerek oktatása szerdán fejeződött be a Microsoft Magyarország Kft. közreműködésével.

Csaknem 20 milliárd forinttal támogatja a kormány a Debreceni Egyem műszaki képzéseinek fejlesztését. A tervek szerint 2020 szeptemberében már elindulhat a járműmérnöki képzés, amelynek repülőmérnöki szakiránya is lesz.

Európában elsőként nemesített és regisztrált őszi lencsefajtákat a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézete. Két új télálló fajta, a „Pinklevi” és a „Rézi” kapott állami elismerést.

Akár a Debreceni Egyetem stresszkutatásában is szerepet kaphat az a többezer éves mozgásforma, melyet az intézmény hallgatói is kipróbálhattak kedden. A nemzetközi jóganap keretében szervezett ingyenes órán megtelt a DESOK.

Ipari körülmények között gyakorolhatják az elektrosztatikus kisülésektől védett területen végzett munkát a Debreceni Egyetem villamosmérnök-hallgatói a Fizikai Intézet új laborjában. Az ESD-védelemmel ellátott munkaállomásokat szerdán adták át.

Egy járműipari és egy villamosenergetikai vállalkozással kötött stratégiai együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem. Az INFOWARE Zrt., valamint a TRIGON Electronica Fejlesztő és Szolgáltató Kft. vezetői szeptembertől az egyetemi oktatásba is bekapcsolódnak.

A kockázatvállalás és eltökéltség hasznáról, valamint az iparvállalatok piaci sikereinek kulcselemeiről is hallhattak a Debreceni Egyetem hallgatói a Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet (MÜZLI) első óráin.

Világszínvonalú műtői monitort fejlesztett ki a Debreceni Egyetem és a világhírű Mayo Klinika közreműködésével egy svéd cég. A Senzime műszere pontosan jelzi, mikor képes a beteg újra önállóan lélegezni. Használatával jelentősen növelhető a betegbiztonság.

Ipari körülmények között tanulhatják meg a programozható logikai vezérlők (PLC-k) használatát a Debreceni Egyetem villamosmérnök szakos hallgatói. A laborátadó kapcsán a régió iparvállalatainak képviselői a további együttműködési lehetőségekről egyeztettek a kari vezetőkkel.

Az oktatásban használt információs és kommunikációs technológiák álltak a középpontban a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének szakmai rendezvényén, amelyet pénteken rendeztek a DAB Székházban.

Csatlakozott a mesterséges intelligencia kutatásának és felhasználásának erősítését célzó Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz a Debreceni Egyetem. Az intézmény a szervezet több munkacsoportjának tevékenységébe is bekapcsolódhat.

Hazai szakemberek, valamint a térség innovatív oktatási és pedagógiai vállalkozásainak részvételével, „Innováció és startupok az oktatásban és a nevelésben” címmel rendezett konferenciát kedden a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.

Mintegy 220 vendég előtt mutatta be a Debreceni Egyetem tavalyi eredményeit és jövőbeni terveit Bács Zoltán kancellár a Gazdasági évindító partnertalálkozón. Az eseményen címzetes egyetemi tanári címet vett át a Szenátus döntése alapján Szepsy István mádi borász.

Újabb, ezúttal mintegy 15 millió forint értékű adománnyal támogatja a Debreceni Egyetem műszaki és természettudományos képzéseit a National Instruments Hungary Kft. (NI). A LabVIEW Multisim szoftverlicenc átadóünnepségét kedden tartották a Műszaki Karon.

Harmadára rövidítették a pontyok tenyészidejét a Debreceni Egyetem agrárkarának kutatói. Az intézmény Halbiológiai Laboratóriumában olyan technológiát dolgoztak ki, amellyel 12-13 hónap alatt elérik az ivarérettséget és a piaci méretet az egyedek.

A Debreceni Egyetem fejlődéséről, a Richter Gyógyszergyár Debrecenbe érkezésében vállalt szerepéről, az egyetemi tanári kinevezések változó feltételeiről is beszélt Szilvássy Zoltán a Kossuth Rádió Az este című műsorában. A rektor Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos vendége volt.