Hírek informatika címkével

Interaktív rendezvényt tart az informatika iránt érdeklődő felvételizőknek a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az IK képzési és kutatási kínálata mellett a kar közösségi életéről, valamint az elérhető ösztöndíjakról és mobilitási programokról is tájékoztatják a középiskolásokat.

Az ECMWF nemzetközi meteorológiai központnál nyert ösztöndíjat Baran Sándor egyetemi docens, míg az OCRE felhőtechnológiával foglalkozó konzorcium pályázatán Hajdu András professzor és kutatócsoportja szerepelt eredményesen.

Új számítógépes laborokkal, a vállalati partnerekkel közösen fejlesztett korszerű tananyaggal, piacképes diplomával, modern környezetben várja a jövő programtervezőit, mérnökinformatikusait, gazdaságinformatikusait és informatikatanárait a Debreceni Egyetem Informatikai Kara.

Több mint 1400 nézője volt a Debreceni Egyetem online beiskolázási rendezvényének, a DExpónak az első napon, amikor a TTK, az IK, valamint az MK mutatkozott be. Kedden az Állam- és Jogtudományi, a Bölcsészettudományi Kar és a tanárképzési szakok videóival folytatódik a tájékoztató.

Magyar és külföldi hallgatók részvételével idén online rendezte meg hagyományos Tudományos Diákköri Konferenciáját (TDK) a Debreceni Egyetem. A legjobbak jövőre részt vehetnek az országos megmérettetésen is.

Már két 3D technológiát alkalmazó fogászati nyomtatóval rendelkezik a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara. A modern berendezéseket fogászati minták, implantológiai sablon készítésére, illetve szövettervezésre lehet használni.

Már az első napon több mint 300 résztvevője volt az őszi Informatikai Szakmai Napoknak. A járványveszély miatt online formában tartott rendezvény két napja alatt több mint 30 előadást hallhatnak az informatika aktualitásai iránt érdeklődők.

Megtízszerezi a hazánkban jelenleg elérhető HPC-kapacitást az a szuperszámítógép-fejlesztés, amelyet a Debreceni Egyetem Szuperszámítógép Központjában hajtanak végre 2022-ig. A beruházás időkapszuláját pénteken helyezték el a létesítménynek otthont adó Kassai úti campuson.

Meghatározó mérföldkőhöz érkezett az egyetem és az informatikai cég többéves együttműködése. Az EPAM támogatásával korszerű számítógéptermet alakítottak ki a Debreceni Egyetem Informatikai Karának megújult tetőterében.

Webinárium formájában tartotta meg a Lányok Napját a Debreceni Egyetem Informatikai Kara a vírusveszély miatt. Mintegy félszáz általános és középiskolás lány ismerkedett meg csütörtökön az informatika legújabb trendjeivel és a szakmában rejlő karrierlehetőségekkel.