Tartalmas szórakozás: demedia.hu

A tesztidőszakot követően immár normál üzemben működik a demedia.hu internetes magazin oldal, melyet a Debreceni Egyetem rádiója, az FM90 Campus Rádió az év elején hozott létre. A weboldal tartalmának jelentős része az egyetemről szól.

A demedia.hu oldal nem az országos és a helyi híroldalakkal kíván versenyezni, hanem elsősorban a Debreceni Egyetemmel (DE) kapcsolatos exkluzív információkat, hanganyagokat, magazintartalmakat kínálja – ismertette a portál filozófiájának lényegét Bakó Csaba, a működtető Campus Rádió Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

Elmondta: az új internetes felület kialakításának ötlete a járvány első hulláma idején az FM90 Campus Rádió tartalmi és műsorszerkezeti megújításának részeként született meg. Arra alapoztak, hogy a rádió nagyon erős a tartalomgyártásban, jelenleg 28 különböző (például kulturális, tudományos, sport, portré, gazdasági, egyetemi és városi) témákkal foglalkozó műsoruk létezik, melyekben sok érdekes téma, illetve értékes interjú kerül adásba.

A korszerű megjelenésű, könnyen áttekinthető, fotókkal gazdagon illusztrált demedia.hu nemcsak ezek internetes elérését, visszahallgatását teszi lehetővé, hanem rengeteg olvasnivalót is kínál. Például leírva is megtalálhatók az elhangzott hírek, a rövidebb, hosszabb beszélgetések, de felkerülnek az Egyetemi Sajtóiroda hírei és a DEHÖK információi is.

A megszokott Belföld, Külföld, Gazdaság, Debrecen menüpontok mellett itt egyebek mellett olyan rovatok is elérhetők, mint a Médiapiac, vagy a zenei iparral foglalkozó Backstage. Az oldal rendszeres frissítésén a rádió szerkesztőségén belül öt fiatal munkatárs dolgozik, akik jelenleg is a Debreceni Egyetem hallgatói, az oldal főszerkesztője pedig egy tapasztalt debreceni újságíró, Váradi Ferenc.  

- Arra törekszünk, hogy az egyetemi hírek mellett a sport, a kultúra és a gazdaság legyen a legerősebb terület, de természetesen figyeljük, hogy mi történik a városban, vagy a nagyvilágban is, igyekszünk színes és átfogó tartalmat szolgáltatni – jelentette ki Bakó Csaba


Az eddigi legolvasottabb anyagaik a nagyinterjúk, melyek közül kiemelkedik a Bács Zoltánnal, a Debreceni Egyetem kancellárjával a modellváltásról készített beszélgetés. Ez a tartalom rekordot is döntött, mivel egy időben, a megjelenés első perceiben több mint tízezeres kattintásszámot ért el. (Azóta a hasonló extrém terhelésekre is felkészítették az oldalt, jelentősen növelve a szerver kapacitását.) Szintén sokakat érdekeltek a közelmúltban, a Rusvai Miklóssal, Csősz Boglárkával, Demeter Szilárddal, vagy a DEAC ügyvezetőjével, Kovács Mariannával készített interjúik. 

- Célunk, hogy tartalmas szórakozást nyújtsunk olvasóinknak, ne csak a főcímeket olvassák el, szánjanak több időt az oldalunkra – fogalmazott az ügyvezető.

Hozzátette: a jövőben az Egyetemi Élet című egyetemi lap online tartalmai, hírei is itt fognak megjelenni. 

Végül az is kiderült, hogy a demedia.hu oldalon keresztül az FM90 Campus Rádió adása is hallgatható élőben, sőt két szintén általuk készített online rádióra is lehet kattintani. A yoUDrive stream főleg a DE külföldi hallgatóinak szól, ezért az itteni műsorok angol nyelven készülnek, míg a Hard Rock stream, címéből is adódóan elsősorban a kemény rock zene kedvelőinek figyelmét igyekszik felkelteni. 


Sajtóiroda - OCs