Új eljárás az önvezető autókhoz

Az autonóm járművek biztonságosabb használatát segítő, matematikai alapokon nyugvó forgalom-szimulációs modellt fejlesztettek ki a Debreceni Egyetem Informatikai Karának szakemberei. A különleges statisztikai módszerről szóló publikáció a nemzetközi PLos One folyóiratban jelent meg.

A Debreceni Egyetem Informatikai Karának Információ Technológia Tanszékén 2012 óta kutatják azon közösségi adatgyűjtésre épülő alkalmazásokat, amelyek kiemelten támaszkodnak a legmodernebb internetes technológiákra. A tanszék néhai munkatársa, a kutatásban is részt vevő Bátfai Norbert kezdeményezésre kezdtek el foglalkozni a közlekedés-elemzéssel és -szimulációval okosvárosokban. A trend az önvezető járművek fokozatos elterjedését mutatja, melyek különleges kihívást, de egyben a megoldást is jelenthetik a zsúfolt városi közlekedésre. Egy jelenleg is folyó projektben már kifejezetten ezen a területen folytatnak kutatásokat.

-  Az okosváros (smart city) az élhetőbb környezet kialakítását jelenti, így a kapcsolódó projektek az adatok gyűjtésére, feldolgozására és hasznosítására építő, internetalapú, infokommunikációs technológiákat használó, okos alkalmazások létrehozására irányulnak. Mi egy olyan fejlesztést tűztük ki célul, melyben a hangsúlyt az önvezető autókra helyezzük. A kutatás fő kérdése, hogy milyen eszközökkel tudnánk támogatni az autonóm járművek hatékonyabb, biztonságosabb, környezetbarát használatát a városainkban. Ehhez elengedhetetlen a most kifejlesztett matematikai alapokon nyugvó szimulációs modell, amely a valódi városhoz hasonló közlekedést produkál – hangsúlyozta Ispány Márton, a kutatási program vezetője, a DE IK Információtechnológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense.

A projekt során fejlesztett közlekedés-szimulációra is alkalmas szoftver egyik gyenge pontja volt eddig, hogy az algoritmus, amely a járművek mozgását vezérelte, nem volt megfelelően kidolgozva, gyakorlatilag az autók véletlenszerűen mentek össze-vissza.

- Az új modell lényege, hogy az úthálózatból és az adott városra jellemző közlekedési mintából statisztikai módszerekkel kiszámolhatjuk, hogy az autók általában merre közlekednek, illetve, hogy az úthálózatnak melyek a forgalmas és kevésbé forgalmas részei. Lehetőségünk van arra is, hogy a valósághoz közeli szimulációkat futtassunk városi méretű úthálózatokon, akár több százezer járművel. A kutatás fő eredménye a statisztikai módszer ilyen irányú alkalmazásának újszerűsége. Ezekkel a szimulációkkal pedig utat nyithatunk további elemzésekhez, például olyan kérdésekre adhatunk választ, hogy mi történik, ha lezárunk egy útszakaszt, utcát a városban, milyen kerülőutakat keresnek az autósok – magyarázta Besenczi Renátó, a publikáció első számú szerzője.

A DE IK Információtechnológiai Tanszék tanársegédje hozzátette: a jövőben szeretnék kiterjeszteni a kutatást más városokra is, hiszen jelenleg csak nagyon kevés településhez érhető el a megfelelő adathalmaz. Ehhez együttműködéseket terveznek külső cégekkel, például mobilszolgáltatókkal.

A kutatás eredményeit a Public Library of Science kiadó Multidisciplinary kategóriában megjelenő, a Scimago rangsorában "D1" besorolású PLoS One nyílt hozzáférésű magazinban publikálták.

A projekt a Debrecen Venture Catapult Program (EFOP-3.6.1-16-2016-00022) keretében valósult meg, hozzájárulva az egyetem autonóm autók fejlesztéséről szóló TKP2020-NKA-04 járműipari kutatási projektjéhez.

Sajtóiroda - TPL