Élményeken keresztül ismerhették meg a különböző mérnöki szakmákat a fiatalok a Mi a pálya? című műszaki pályaválasztó fesztiválon, szerdán a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában.
Hírek duális képzés címkével
A Debreceni Egyetemen alakították ki az ország első Aventics Pneumatika Laboratóriumát. A labort főleg a gépészmérnök hallgatók képzésében használják majd.
Gólyatábor, Farmer Expo, gitárosok találkozója, futballegyetem, virágkarnevál – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított augusztusban is a Díszudvar magazin.
Tizenegy elsőéves kezdi tanulmányait szeptemberben duális képzésben a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán. A diákok kedden írták alá hallgatói szerződésüket a cégek képviselőivel.
Huszonöt tanszékével, majdcsak száz szakával és mintegy háromezer hallgatójával a Debreceni Egyetem egyik legnagyobb kara a Természettudományi és Technológiai Kar, melynek vezetői tisztségét július 1-jétől Kun Ferenc tölti be.
A hallgatók az aktuális gyakornoki lehetőségekkel ismerkedtek, az oktatók és a fogadó cégek pedig a képzéssel kapcsolatos fejlesztési elképzeléseiket vitatták meg a Debreceni Egyetem Böszörmény úti campusán tartott fórumon.
Rektorválasztás, InterTalent, megállapodás a Ganzzal, együttműködés a Magyar Nemzeti Bankkal, Buzánszky Kupa – az egyetem legfontosabb eseményeiről tudósított februárban is a Díszudvar magazin.
Ez nem gyakorlat! Sokkal több annál: már az egyetemi évek alatt szakmájukban dolgozhatnak a Debreceni Egyetem speciális képzésében részt vevő hallgatók – részletek a Campus Rádióban.
Duális Képzési Információs Napot tartott a továbbtanulás előtt álló középiskolásoknak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara a duális képzések népszerűsítésére.
Új tanárképzési szakokkal, biztos elhelyezkedést nyújtó mérnöki képzésekkel, valamint a klasszikus természettudomány teljes spektrumával várja a tudomány iránt érdeklődő fiatalokat a Természettudományi és Technológiai Kar.
KIOF, DExpo, doktoravató, Kézilabda Kapusedzői Konferencia – az egyetem legfontosabb eseményeiről tudósított novemberben is a Díszudvar magazin.
Egyetemi kórház lesz a Kenézy, tisztelgés Tisza István és Nyirkos István emléke előtt, fókuszban a hallgatók jövője – az egyetem legfontosabb eseményeiről tudósított októberben is a Díszudvar magazin.
Hallgatók és leendő munkáltatóik találkoztak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) rendezvényén – részletek az FM90 Campus Rádióban.
A Természettudományi és Technológiai Kar tizenhat ipari partnere – köztük a duális képzésekben résztvevő hat vállalat – mutatkozott be a hallgatóknak a kar 6. Szakmai Napján.
Akár repülőtér-üzemeltetői továbbképzést is indíthat a jövőben a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, hangzott el az intézmény gazdaságfejlesztést középpontba állító konferenciáján.
A Természettudományi és Technológiai Kar két szakján is indul duális képzés. A cégek kedden kötöttek szerződést a hallgatókkal.
A Debreceni Egyetemen jelentős előrelépés volt a kancellári rendszer bevezetése – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor az M1 műsorában.