A közösség és a sport ereje állt a középpontban a Campus TV első élő adásában. A Campus Fesztivál nyitónapján Campus TV Live első vendége Bács Zoltán, a DE kancellárja és felesége, Bácsné Bába Éva, a DE Gazdaságtudományi Kar stratégiai és kommunikációs dékánhelyettese volt, akikkel Womanext című műsorában Tombolni, de hogyan? címmel Porkoláb Gyöngyi beszélgetett.
Hírek DEAC címkével
Nyáron sem hagynak fel a sportolással a Debreceni Egyetem dolgozói. Ezt bizonyítja, hogy újabb eredményes hónapon van túl az intézmény Dolgozói Mozgásprogramja (DEDM). A DE új szervezeti egysége, a Dolgozói Szabadidő- és Egészségprogramok Koordinációs Központ (DOSZEKK) emellett erdélyi túrát is szervez elsősorban a DEDM tagjainak, amelyre már várják a jelentkezőket.
Megtartotta évadzáró ünnepségét a Debreceni Egyetem Atlétikai Club. A HALL-ban rendezett eseményen a város, az egyetem és a szakosztályok vezetői, valamint sportolók, szponzorok, vállalati partnerek együtt ünnepelték a sikeres idényt.
Buzánszky Jenő a magyar labdarúgás meghatározó alakja, aki a Debreceni Egyetem történetében is mély nyomott hagyott. Születésének századik, halálának tizedik évfordulójára emlékezve hirdetett az intézmény Buzánszky 100 emlékévet még februárban. A centenáriumi programsorozat részeként szerdán konferenciát tartottak a legendás hátvéd tiszteletére.
A Magyar Kupa után az NB I-et is megnyerték a Debreceni Egyetem női futsalosai. Az amerikaifutball-csapat vereséggel zárta a szezont.
Az elmúlt hónapban a legtöbbet mozgó egyetemi dolgozók szervezeti egységeit pénteken a DErbin díjazták. A Debreceni Egyetemen új szervezeti egységet is alapítottak azért, hogy a dolgozói jóllétet hatékonyan támogathassák az intézményben.
A Debreceni Egyetem női futsalosai a TFSE elleni döntő negyedik összecsapására készülnek, ha nyernek, bajnokok. Az amerikaifutball-csapatra a szezon utolsó megmérettetése vár.
Újra vezet a TFSE elleni párharcban a Debreceni Egyetem női futsalcsapata. Triatlonversenyen diadalmaskodott Varga Zoltán.
Folytatódik az NB I-es bajnoki döntő a Debreceni Egyetem női futsalcsapata számára. A lányok hazai pályán próbálják kiharcolni a győzelmet.
A Debreceni Egyetem kézilabdázói és labdarúgói is sikeresen vívták meg idei utolsó mérkőzésüket. Egyenlő az állás a női futsal NB I döntőjében.