Hírek DE KK Nagyerdei Campus címkével

Megtartották a Járványügyi Koordinációs Központ alapítóünnepségét a Debreceni Egyetemen. Az új központ többek között vizsgálja a járványügyi adatokat és egyeztet az irányító szervekkel, segítve a fertőző betegségek hatékony kezelését. A rendezvényen írták alá az egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ együttműködési nyilatkozatát is.

A Debreceni Egyetem munkatársai rangos állami kitüntetéseket vettek át a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából. A Magyar Érdemrend tiszti- és lovagkeresztjét Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettes adta át a Pesti Vigadóban tartott csütörtöki ünnepségen.

A Sebészeti Klinika 1921 novemberében kezdte meg működését, ma már az ország egyik legnagyobb és legszélesebb tevékenységi körrel rendelkező sebészeti intézménye. A klinikán a világ legmodernebb technikáit alkalmazzák, amelyek lehetővé teszik a betegek gyors és szövődménymentes felépülését.

A betegek szerint kiválóan működik a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai Klinikája – ez derült ki egy, a napokban készített felmérésből. A decemberben alapított klinika a folyamatos szakmai fejlesztéseknek köszönhetően hatékony és színvonalas kezelésekkel segít a mozgásszervi betegségekben szenvedőket.

A 21. század csúcstechnológiáját alkalmazhatják a betegellátásban a Debreceni Egyetemen. A robot-asszisztált sebészeti eljárásnál kevesebb a szövődmény, a betegek gyorsabban gyógyulhatnak, és javulhat az életminőségük. A robottechnikát elsősorban az általános sebészetben, a nőgyógyászati és az urológiai műtéteknél használhatják.

A tervezett szuperkórházról, a Gyermeksürgősségi Központról és a Debreceni Egyetem további fejlesztési tervéről is beszélt Bács Zoltán kancellár a városi televízió Közügy című műsorában. Az egyetemi vezető beszámolt a modellváltás tapasztalatairól és az intézmény járműipari beruházásairól is.

Március 15-e mindannyiunké, a nemzedékek közös ünnepe – hangsúlyozta Csernoch László rektorhelyettes a Debreceni Egyetem 1848/49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésén. A rendezvényen az intézmény csaknem száz dolgozója vehetett át elismerést.

A Debreceni Egyetem több munkatársa is miniszteri kitüntetést vehetett át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. Az elismeréseket Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át csütörtökön, a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen.

Több száz szakember részvételével csütörtökön elkezdődött a 27. Debreceni Kardiológiai Napok. A háromnapos online rendezvényen szó lesz többek között a koszorúér-betegségről és a szívelégtelenségről, bemutatják a legmodernebb terápiás módszereket, és ismertetik a legújabb európai és amerikai ajánlásokat.

Infúziós pumpákat adományozott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikának a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány. A beteg gyerekeknél ezekkel az eszközökkel biztosítható a gyógyszerek pontos adagolása. Az alapítvány évek óta rendszeresen támogatja a gyermekhematológiai-onkológiai osztályt.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központban feloldották a koronavírus-járvány miatt 2021. november 1-től bevezetett látogatási tilalmat.

A COVID-19 bőrgyógyászati vonatkozásai, illetve az asztma, a szénanátha, az ételallergia és az atópiás bőrgyulladás volt a fő témája a szombaton zárult Regionális Bőrgyógyászati és Allergológiai Fórumnak.  A kétnapos online rendezvény egyik szervezője a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Tanszéke volt.

Elsősorban a koronária betegségről, a szívelégtelenségről és a társbetegségekről hallhatnak előadást a 27. Debreceni Kardiológiai Napok résztvevői. A háromnapos online konferencián a modern képalkotó módszereket is bemutatják. A március 10-én kezdődő rendezvényen több száz szakember részvételére számítanak.

Március 7-től új rend szerint tart nyitva a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bethlen utcai oltópontja.

Jelentős infrastrukturális beruházásokra készül a Debreceni Egyetem a következő nyolc évben, több mint 400 milliárd forintot költenének a fejlesztésekre, többek között egy szuperkórházra – ismertette Bács Zoltán kancellár az intézmény, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés és a Debreceni Önkormányzat jövőbeni terveit bemutató sajtótájékoztatón.

A magyar ápolók napja alkalmából pénteken köszöntötték a Klinikai Központ szakdolgozóit. Idén nyolcan érdemelték ki a Klinikai Központ Kiváló Dolgozója Kitüntetés és Jutalomdíjat több évtizedes magas szakmai színvonalú munkájuk elismeréseként.

A Béres Gyógyszergyár, valamint a Szent Efrém óvoda és iskola is adománnyal segíti a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának a koronavírusos betegek ellátásában részt vevő munkatársait. A felajánlásokat a napokban adják át az egészségügyi dolgozóknak.

Önálló szervezeti egységként Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában jött létre Gasztroenterológiai Klinika, melyet Papp Mária gasztroenterológus, belgyógyász professzor vezet. Az új intézményt csütörtökön adták át ünnepélyesen.

A Debreceni Egyetem Főépületét mályvaszínnel világítják meg, így csatlakozik az intézmény a január 17-e és 23-a közötti Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez. A szervezők arra hívják fel a figyelmet, hogy a betegség védőoltással és rendszeres szűrésekkel megelőzhető.

Az eddigi akciók sikere és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenése miatt januárban több oltási akció lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben. A kijelölt napokon előzetes időpontfoglalás nélkül lehet kérni a koronavírus elleni vakcinát.

Laura Zoé született elsőként az új évben a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. A kislány január elsején 1 óra 40 perckor természetes úton jött a világra.

Két vezetői kinevezést adott át szilveszterkor a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke. 2022. január 1-jétől a DE KK Fürdőgyógyászati Centrum irányítását Cserháti Györgyi, a DE KK Egyetemi Gyógyszertár intézetvezető főgyógyszerészi feladatait pedig Buchholcz Gyula látja el.

Kijelölte az 5-11 éves korosztály második körös, azaz ismétlő oltásának helyszínét a Debreceni Egyetem Klinikai Központja.

Az új év első munkanapjától változik a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bethlen utcai Járóbeteg Szakellátási Központjában működő oltópont nyitva tartása.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának alapítványait két vállalkozó összesen 10 millió forinttal támogatta az elmúlt napokban. Az adományt a klinika műszerparkjának fejlesztésére fordítják.