Újraavatták Róth Miksa 1920-as évekből származó szecessziós üvegablakait a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A híres üvegfestő alkotásai ezentúl a régi sebészeti klinikán található Reumatológiai Tanszék folyosóját díszítik.
Hírek ÁOK címkével
A Debreceni Egyetem tíz oktatójának adományozott egyetemi tanári címet a köztársasági elnök.
Csaknem 30 ezer hallgató, 10 ezer egyetemi dolgozó, összességében mintegy 40 ezer egyetemi polgár számára kezdődik a tanév a Debreceni Egyetemen. A tanévnyitó ünnepségét idén is a Főnix Csarnokban rendezik szeptember 8-án, vasárnap 11 órától.
A rákkutatásban is használható egyedülállóan modern műszerparkkal rendelkező labort mutattak be hétfőn a Debreceni Egyetemen. A csaknem egymilliárd forintból megújult sejtanalitikai szolgáltató labor Damjanovich Sándor, az egyetem egykori professzorának nevét viseli.
Elkezdődött a Debreceni Egyetem Sántha Kálmán Szakkollégiumának Nyári Tudományos Tábora. A tehetséggondozó programban idén 30 középiskolás vesz részt, akik a gyakorlatban is megismerkedhetnek az egyetemen zajló legújabb élet- és orvostudományi kutatásokkal.
Több mint 150 oktató vett részt az Általános Orvostudományi Kar Képzők képzése programjában. A 2019. júniusban zárult oktatás-módszertani kurzus olyan népszerű volt, hogy a kari vezetők a folytatást tervezik.
Hogyan lássa el sérült bajtársát egy katona a harctéren, gázálarcban, vagy éjjellátó használatával? Erre készítették fel a Magyar Honvédség katonáit a Debreceni Egyetem szakemberei az Interaktív Orvosi Gyakorlati Központban tartott harctéri sérültellátó tréningen.
Valósághű virtuális ablakok teszik elviselhetőbbé a bezártságot a Debreceni Egyetem Onkoradiológiai Klinika sugárterápiás részlegének két ólomfalú kórtermében. Az izotópos terápiát kapó pajzsmirigydaganatos betegek napokat töltenek a sugárvédő falak között.
A Debreceni Egyetem több, az egészségügyben dolgozó szakembere is miniszteri kitüntetést vehetett át a Semmelweis-nap alkalmából. Az elismeréseket Kásler Miklós miniszter és Horváth Ildikó államtitkár adta át hétfőn a Pesti Vigadóban.
Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesült a Debreceni Egyetem négy oktatója, míg kiemelkedő tudományos munkájáért Pro Scientia Aranyéremmel jutalmazta az intézmény ugyancsak négy hallgatóját az Országos Tudományos Diákköri Tanács.