A végzős hallgatók magas száma, valamint a járványhelyzetben bevezetett korlátozások miatt a tavalyihoz hasonlóan a Nagyerdei Stadionban rendezte meg diplomaosztóval egybekötött tanévzáró ünnepségét a Debreceni Egyetem. Szombaton négy kar diákjai ünnepelték egyetemi tanulmányaik végét.
Hírek
Jubileumi díszoklevélátadó ünnepséget rendezett június 25-én az Ótemető utcai campuson a Debreceni Egyetem Műszaki Kara. Az eseményen az intézményben, illetve annak jogelődeiben 50 évvel ezelőtt végzett 34 egykori hallgató vehette át arany díszoklevelét.
A Debreceni Egyetem kiemelt, stratégiai területe marad az agrártudomány a modellváltást követően is – hangzott el a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar pénteki workshopján, ahol a piaci igényeknek megfelelő kutatási, oktatási feladatokról egyeztettek a szakemberek.
A gyermekek mozgásfejlődésének neurológiai vonatkozásairól, valamint a gerincproblémákkal küzdők állapotát segítő tornagyakorlatokról készítettek videó-előadásokat a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának oktatói a Debreceni Alapellátó és Egészségfejlesztési Intézet pályázatának részeként.
A tanév beosztásához igazítva idén nyáron is szervez pedagógus-továbbképzéseket a Debreceni Egyetem Oktatási Igazgatósága. A régió alsós tanítóinak, felsős és középiskolai tanárainak év végéig van lehetőségük, hogy ingyenesen részt vegyenek az intézmény képzésein.
Közösen tart hármas könyvbemutatót június 28-án a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a Nemzetközi Inter-regionális Társadalomtörténeti és Néprajzi Központ. Az online eseményen az arisztokráciával kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeket ismerhetik meg az érdeklődők.
Innovatív precíziós növénytermesztési technológiákat, termékeket fejleszt és szolgáltatásokat nyújt a Kárpát-medence egyedi jellemzőihez igazodó precíziós, helyspecifikus növénytermesztéshez kapcsolódva a Debreceni Egyetem agrárkarának új Precíziós Növénytermesztési K+F Szolgáltató Központja.
A következő tanévben is folytatódik a fogyatékossággal élő, a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű hallgatók beilleszkedését segítő mentorprogram a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ szervezésében. A mentorok felkészítésére külön programot dolgozott ki a DEMEK.
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási Karának szakemberei aktív szereplői a régió most induló jelentős agrárberuházásainak. Újfehértón letették a Szabolcsi Alma Centrum alapkövét, Hajdúnánáson a juhágazat új korszakáról egyeztettek a gazdákkal.
Kemecsei Dóra szakorvosjelölt és Tarsolyné Székely Dominika ápoló is megkapta a Köszönet a Hősöknek díjat, amellyel a járványhelyzetben kiemelkedően helytálló egészségügyi dolgozókat jutalmazzák. Az elismerést Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes hétfőn Budapesten adta át.
Oklevéllel, ösztöndíjjal jutalmazta hallgatói kiváló teljesítményét a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara (BTK). Az elismeréseket 33-an vehették át az intézmény Főépületében szerdán rendezett házi ünnepségen.
Péntektől új helyen működik tovább a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinikája. A betegellátó tevékenység a volt 1. számú Sebészeti Klinika épületében folytatódik június 25-től. A betegek tájékozódását információs táblák segítik.
Koszorúzással emlékeztek a Debreceni Egyetem és a DEAC vezetői, valamint a Buzánszky Jenő Egyetemi Kupa (BJLEK) védnökei és szervezői a néhai legendás labdarúgó, Buzánszky Jenő születésének 96. évfordulójára és az évszázad mérkőzésének budapesti visszavágójára.
„Műszaki Tudomány az Észak-kelet Magyarországi Régióban 2021” címmel rendez online szakmai tanácskozást június 24-én a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottság Műszaki Szakbizottsága és a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.
DEAC hírek
A DASE ifistái végig fölényben futballozva győzték le szombaton a városi rivális Bestrong együttesét. Hegedűs Györk alakulata a 2. helyről várhatta a Bestrong elleni derbit,
The post Antwi-Agyei mesterhármasa döntött a derbin appeared first on DEAC.
U16-os csapatunk már az első félidőben komoly hátrányba került, a másodikban pedig tovább nyitotta az ollót az UTE. Rangadó várt szombaton Rácsai Lajos legénységére, mely
The post Eldőlt, bronzzal zárjuk a szezont appeared first on DEAC.
Hazai pályán a Gyula ellen zárták a fordulót női teniszezőink. Folytatás ősszel. Véget ért az OB I-es női csapatbajnokság tavaszi szezonja. A DEAC teniszezői az
The post Véget ért a tavaszi szezon appeared first on DEAC.