Készülhetnek a rájátszásra a jégkorongozók

Szépen zárta az Erste Liga alapszakaszát a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. Bravúros győzelmet arattak a kosarasok a címvédő felett, és sikerrel zárult a férfi röplabdázók és a labdarúgók mérkőzése is.

Jégkorong
Két DAB elleni győzelemmel zárta az Erste Liga alapszakaszát a DEAC jégkorongcsapata: pénteken hazai pályán 6-1-es sikernek örülhettünk, szombaton Dunaújvárosban még ennél is simábban, 8-1-re nyertek az egyetemisták. A rájátszásban – amelynek tétje az elődöntőbe jutás – az éllovas Ferencvárossal játszanak négy győzelemig tartó párharcot a fekete-fehérek. Az első mérkőzést március 8-án, pénteken rendezik a Tüskecsarnokban.

Kosárlabda
Fordulatos mérkőzésen, hatalmas bravúrral, a hosszabbításban harcolta ki a győzelmet a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 22. fordulójában a címvédő Falco-Vulcano Energia KC ellen. Az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban rendezett találkozón a hazaiak 85-81-re diadalmaskodtak.

Röplabda
A DEAC férfi röplabdacsapata esélyesként vághatott neki a MEAFC elleni idegenbeli bajnokinak. Szerencsére Fodor Antal tanítványai hozták a kötelezőt szombaton, bár azért meg kellett dolgozniuk a három pontért, mert a miskolciak két szettben is szorossá tették az állást. Végül 3:0-s debreceni siker született.

Női csapatunk az éllovas Egri VSI otthonában kiélezett mérkőzésen 3:2-re kikapott az NB II alsóházi rájátszásában.

Labdarúgás
Eljött az idei első tétmérkőzés az egyetemisták számára, a labdarúgó NB III Északkeleti csoportjában az Újpest II volt az ellenfél. A Budapesten rendezett találkozón 2-0-ra nyertek Urbin Péter tanítványai.

- Jól alakult számunkra a mérkőzés, kontroláltuk a találkozót és felőröltük ellenfelünket. Örülök, hogy a srácok száz százalékot nyújtottak, és maximálisan betartották, amit kértünk tőlük. A fordulópontok nekünk kedveztek, így magabiztos győzelmet arattunk. Bízom benne, hogy a következő, hazai pályán vívandó találkozónkon feldobódva, önbizalommal telve lépünk pályára – nyilatkozta Urbin Péter vezetőedző.

Kézilabda
Mezőkövesden megszakadt a DEAC kézilabdacsapatának idei veretlenségi sorozata. Az NB I/B-s találkozó nagy részében szoros volt az állás, a győzelemre is volt esély, ám a végét jobban bírták a hazaiak, akik 33-29-es győzelmet arattak.