Intézményi innováció, sikeres felvételi jelentkezési időszak, állásbörze végzősöknek, élménybeszámoló a mára már klasszikussá vált éjféli koncertről –minderről részletek az Egyetemi Élet legfrissebb számában olvashatók.
A Biológia és a FiFöMa Szekciókban hazai pályán, míg a Társadalomtudományi Szekcióban a fővárosban mutatták be kutatási témáikat a Debreceni Egyetem hallgatói, akik 6 első, 8 második, 8 harmadik helyet és 13 különdíjat, valamint egy kiemelt különdíjat szereztek.
A média és a kultúra titkaiba enged betekintést a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Ökormányzatának Kulisszák néven indított előadás-sorozata, melynek legutóbbi vendége Sass Dani gasztroblogger volt.
Kerti munka, locsolás és tojásfestés - a húsvéti ünnep jegyében telt a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán található közösségi kertbe szervezett újabb hallgatói találkozó.
A személyre szabott orvoslás és a 3D nyomtatás egészségügyben való alkalmazása lesz a témája a Richter Tudós Klubnak, melynek első alkalommal ad otthont a Debreceni Egyetem április 18-án.
Javában folynak az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) megmérettetései. A Debreceni Egyetem hallgatói eddig szinte valamennyi szekcióban remekeltek.
Iskola- és óvodalátogatás, véradás, közös futás – csak néhány program az idei SocialErasmus hét programjai közül, amelyek közös tulajdonsága, hogy valamennyi a társadalmi változások fontosságára hívja fel a figyelmet.
Főzés, éjszakai túra, vacsora és bál – a Felezés immár hagyománnyá vált programjaival köszöntötte a diplomaszerzéshez tartó út felénél járó egyetemistákat a Hallgatói Önkormányzat.
Az informatikai rendszereket érintő incidensekről és a számítógépes bűncselekmények jogi vonatkozásairól is szó lesz a 16. Informatikai Szakmai Napokon, ahol az informatika aktuális kérdéseiről hallhatnak előadásokat a hallgatók.
Huszonegy ország nemzeti fogásai kerültek terítékre az International Dinner-ön. Többek között azeri, mexikói és indiai ízeket, valamint magyar fogásokat kóstolhattak meg a hazai és külföldi hallgatók a gasztronómiai esten
Több száz hallgató vehet részt egészségügyi szűréseken az Értünk Prevenciós Egyetemi Napokon a Hallgatói Önkormányzat jóvoltából. A szűrések és vizsgálatok mellett a véradást is népszerűsítik a rendezvényen.
Német precizitással, de a szakmai témákon túl könnyed eseményeket beiktatva rendezi meg idén a germanisztikai szakhetet a Debreceni Német Kulturális Fórum közreműködésével az egyetem Germanisztikai Tanszéke.