Karrierutak az informatikában

A programfejlesztéstől az adatelemzésen át a rendszerüzemeltetésig – az informatika szinte valamennyi területéről érkezetek vállalatok a 19. Informatikai Szakmai Napokra. A Debreceni Egyetem Informatikai Karának őszi rendezvénye a középiskolásokat is várja.

- Napjainkra olyan sokrétűvé vált az informatika, hogy nagyon nehéz konkrétan egy részt kiemelni, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy egy olyan átfogó területet választunk az őszi szakmai napok központi témájának, mint a karrierépítés az informatikában – indokolta a 19. Informatikai Szakmai Napok témaválasztását Mihálydeák Tamás dékán a rendezvény hétfői megnyitóján.

Az Informatikai Kar vezetője szerint nagyon fontos, hogy a hallgatók ezen a rendezvényen közvetlenül találkozhatnak a cégekkel, és megismerhetik tevékenységüket. Így a diákok már tanulmányaik során eldönthetik, hogy melyik informatikai irányba kívánnak szakosodni, majd felvehetik a kapcsolatot a vállalatokkal. Mihálydeák Tamás kiemelte: hosszú távon sokkal jobban jár, többféle karrierút közül választhat, aki az alapképzés után a mesterszakot is elvégzi.

- A cégek részéről is egyre nagyobb a kereslet a mesterképzést végzett informatikus iránt, ugyanakkor az iparági igények miatt nem várják meg, míg a hallgatók elvégzik a plusz kétévet, hanem már az alapszak után olyan ajánlattal csábítják őket, amire nehéz nemet mondani – mondta el a dékán. Hozzátette: a rendezvényen a kar önálló standnál népszerűsíti mesterképzéseit, valamint előadásokon és kötetlen formában, fórumokon is bemutatják, hogy mit tanulhatnak az alapszakos diplomával már rendelkező hallgatók.

Ezúttal is az Informatikai Szakmai Napok megnyitóján hirdették ki a kar Új Évezred Informatika Fejlesztési Alapítvány Arató Mátyás ösztöndíjának nyertesét. Ebben a félévben Vécsi Ádám programtervező informatikus MSc-szakos hallgató tudományos eredményeit díjazta az egyszeri, százezer forintos ösztöndíjjal az alapítvány kuratóriuma.

Külön programmal várják a szervezők a középiskolásokat, akik az Informatikai Kar képzései mellett megismerhetik a hibrid, hordozható szuperszámítógépet, valamint bepillantást nyerhetnek a 3D-modellezés világába.


A 19. Informatikai Szakmai Napokon kedd délutánig több mint 50 előadást láthatnak az érdeklődők, 34 cég 23 standdal, 11 vállalat pedig próbainterjúval várja a vállalkozó kedvű hallgatókat.

Bővebb információ és részletes program az Informatikai Szakmai Napok weboldalán.

Sajtóiroda - TPL