Az iparvállalatok oktatásban játszott szerepének növelése a cél – hangsúlyozta Hajdu András dékán a 21. Informatikai Szakmai Napok hétfői megnyitóján. A Debreceni Egyetem Informatikai Karán jelenleg kétezer hallgató tanul.

A repülőgépipar rohamos fejlődéséről, a legfejlettebb hajtóművekről és a GE Aviation karrierlehetőségeiről tartott előadást a Debreceni Egyetem hallgatóinak Casey Ott, a vállalat veresegyházi üzemének vezetője.

Első alkalommal rendeztek konferenciát a Debreceni Egyetem szakkollégiumai kedden az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában. A hallgatók nyolc szekcióban mutatták be tudományos eredményeiket.

Rubin, vas, gyémánt, aranydiplomát vehettek át vasárnap a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán rendezett ünnepségen a Bölcsészettudományi, valamint a Természettudományi és Technológiai kar egykori, jubiláló végzősei.

Nemzetközi ösztöndíjprogramokról, szakmai gyakorlatokról, nyári egyetemekről és munkalehetőségekről tájékozódhattak a Debreceni Egyetem hallgatói október 8-12. között az Erasmus Days elnevezésű programsorozaton.

A Bauhaus megalapításának centenáriuma áll az Árkádia Konferencia tematikájának középpontjában, amelyet már 9-ik alkalommal rendez meg október 10-11-én a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszéke.

A Debreceni Egyetemen a magyar sport nagyjaira való emlékezés nem üres nosztalgiázás, hanem példamutatás az új generációknak – hangsúlyozta Szöllősi György az Aranycsapat kultúrtörténeti szerepe kapcsán, a "Labdarúgás elmélete és gyakorlata" tantárgy előadásán.

Geopolitika, Geostratégia, Biztonság – Új tendenciák a modern hadtudományban címmel indított új, hadtudományi kérdésekkel foglalkozó kurzust a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma. A nyitóelőadáson a hadiipar és az egyetemi innováció kapcsolatáról volt szó.

Ismét bizonyította a Debreceni Egyetem összetartó közösségi erejét a yoUDay. Az intézmény rendkívüli tanévnyitó stadionshow-ja látványban, hangulatban és élményben is felülmúlta a korábbi rendezvényeket.

A most induló félévben is a hazai és nemzetközi üzleti élet kiválóságai segítik a Debreceni Egyetem hallgatóit a legkorszerűbb gyakorlati tudás megszerzésében. A Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet 4 kurzust indít, az első előadást Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke tartotta.

A kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatókat köszöntötték a Debreceni Egyetem monumentális tanévnyitó stadionshow-ja, a yoUDay keretében rendezett ünnepségen a Nagyerdei Stadionban, ahol idén első alkalommal kutatói ösztöndíjakat is átadtak.

Kétezerötszáz gólya tisztelgett a Debreceni Egyetem Atlétikai Club 100 éves évfordulója előtt. Az elsőéves hallgatók közös sportnapon vettek részt a DEHÖK Gólyatáborában, majd sakkversenyen mérkőztek meg a legjobbak.