A hazai egyetemek között ebben az évben is a DE volt az egyik legnépszerűbb a felsőoktatási pótfelvételi eljárásban. Összesen több mint kilencszáz jelentkezés érkezett 86 képzésre. Augusztus végén derül ki, pontosan hány felvételizőt vettek fel a Debreceni Egyetemre.

A szakemberképzés határozza meg a mezőgazdaság jövőjét – hangzott el a 30. Farmer Expo megnyitóján. A nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításon a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara két együttműködési megállapodást kötött.

Olaszországban, valamint Erdélyben szerezhetnek szakmai gyakorlatot a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának egészégturizmus specializáción tanuló hallgatói. Az ERASMUS+ program keretében megvalósuló pályázatban a DE egyetemi partnere: a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem Csíkszeredai Kara.

Remekül teljesítettek a Debreceni Egyetem hallgatói a Tokiói Olimpián. Közülük a legeredményesebbnek Bodonyi Dóra, a DE Szolnok Campus hallgatója bizonyult, aki a kajak négyes tagjaként arany-, kajak kettesben pedig bronzérmet szerzett.

A nagyobb karok közelében található férőhelyeken akár kétszeres túljelentkezés is lehet, de a tapasztalatok szerint szinte minden jelentkező bekerülhet valamelyik kollégiumba. A Debreceni Egyetem hallgatói összesen több mint ötezer férőhely közül választhatnak ebben az évben is.

A Debreceni Egyetem adott otthont a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Stipendium Hungaricum Mentorhálózata által szervezett mentortábornak. A programban a kiválasztott hallgatók szakmai tudást szerezhettek mentorfeladataik ellátásához.

A Debreceni Egyetem három hallgatója, Kozák Luca, Szilágyi Réka és Rivasz-Tóth Norbert atléták képviselik az intézményt Tokióban, a nyári olimpiai játékokon.

Békessy Béla-sportösztöndíjakat vehettek át a legjobb debreceni sportolók a debreceni önkormányzat legutóbbi közgyűlésén. A díjazottak között öt olyan tehetség is van, akik a Debreceni Egyetemen tanulnak, dolgoznak.

Mivel a Föld szinte minden részéről jelentkeztek hallgatók a Debreceni Nyári Egyetem idei online kurzusára, naponta három különböző időpontban indulnak a magyar nyelvet és kultúrát bemutató internetes foglalkozások.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Ascsillán Endre GE-alelnök, mesteroktató, Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár osztotta meg gondolatait a fejlődésről pénteken a Campus Fesztivál Egyetem Tér színpadán.

A mesterséges intelligencia és a Big Data legfontosabb területeiről, a digitális műalkotások szerzői jogi kérdéseiről, és a nem helyettesíthető tokenek digitális művészetben játszott szerepéről is hallhattak a diákok az Informatikai Kar Adattudomány & E-sport nyári táborában.

Több mint ötszáz versenyző részvételével, három sportágban rendezték meg a XII. Campus Sportfesztivált a Debreceni Egyetem Sportlétesítményeiben. Az idei rendezvény elérte a célját: a hallgatói közösségek építése, erősítése mellett a sportot, a rendszeres testmozgást népszerűsítették.