Több mint 60 alapító tag, köztük a Debreceni Egyetem (DE) részvételével május 4-én megalakult a minisztériumokkal, valamint akadémiai és iparági szereplőkkel együttműködő Magyarországi Drón Koalíció (MDK).

A koronavírus-járvány kezdete óta a Debreceni Egyetem csaknem 1350 hallgatója vett részt valamilyen formában a járvány elleni védekezésben. Az önkéntes fiatalok a szűrésben, oltásban, ápolási és adminisztrációs feladatokban is folyamatosan segítik az egészségügyi dolgozók munkáját.

Az egyetemi modellváltás fő célja, hogy a magyar felsőoktatás versenyképesebbé váljon – fogalmazott Stumpf István kormánybiztos a Debreceni Egyetem dolgozói számára meghirdetett online beszélgetésen. A fórumon az egyetemi munkatársak kérdéseire is válaszolt a kormánybiztos.

Elfogadta a 2021/2022. tanév időbeosztását, valamint számos új képzés létesítését és indítását támogatta a Debreceni Egyetem Szenátusa. Az április 29-ei elektronikus szavazás alkalmával a testület több szabályzatát is aktualizálta.

Kiválóan szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a Hackatom Hungary orosz-magyar atomenergetikai online feladatmegoldó versenyen. A csapatoknak angol nyelven, innovatív ötletek bemutatásával kellett megoldaniuk nukleáris témájú speciális feladatokat.

Sikeresen zárult a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete és az egyesült államokbeli Indiana Egyetem közös nyelvtanulási és nyelvészeti szemináriuma, az International Speaking Skills Program (ISSD). A kurzust 36 anglisztika alap-, tanár- és angol nyelvészet mesterszakos hallgató teljesítette.

Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke a Debrecen Televízió Közügy című műsorának vendége volt. A professzor a COVID elleni védekezésről, az oltási tevékenységről és a poszt-COVID ellátásról is beszélt a csütörtöki adásban.

A Magyar Kupát elnyerő DEAC jégkorongozói és Magyar Kupában ezüstöt kiérdemlő DEAC kosárlabdázói láthatók ezúttal a Debreceni Egyetem újságjának címlapján. Az Egyetemi Élet új számában sok más érdekes írás is olvasható.

A tesztidőszakot követően immár normál üzemben működik a demedia.hu internetes magazin oldal, melyet a Debreceni Egyetem rádiója, az FM90 Campus Rádió az év elején hozott létre. A weboldal tartalmának jelentős része az egyetemről szól.

Elsöprő sikert arattak a Debreceni Egyetem Műszaki Karának (DE MK) hallgatói az idei Mérnökök Ligája online esettanulmányi versenyen, amelyet nyolcadik alkalommal rendezett meg az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori gyára.

Ismét megrendezik a Debreceni Reumatológiai Oktatási Programot (DROP8), a koronavírus-járvány miatt azonban csak online. A szakmai fórumon a reumatológiai-immunológiai betegségekkel kapcsolatos legújabb kutatásokat, kezelési lehetőségeket vitatják meg a szakemberek.

Élelmiszeripari és gyógyászati célból innovatív alapanyagok fejlesztésébe kezd egy négyéves program keretében a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. A kutatások során használt hagyományos és egzotikus gombákból számos új termék készülhet.