Barokk kamarazenei, hegedű és ének kurzusokon ismerkedhetnek a historikus előadásmóddal a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hallgatói. A háromnapos Debreceni Régizene Akadémiát egy magyarországi ősbemutató, a Pasticcio-passió nyitotta meg vasárnap este.
Hírek
Nem tudott nyerni a Székesfehérvár vendégeként, így a középházban folytatja a küzdelmeket a Debreceni Egyetem kosárcsapata. Negyedik helyen zárt az élvonalban a floorballcsapat, és visszatértek a győzelem útjára a labdarúgók.
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara adott otthont a hétvégén az 51. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny döntőjének. Több mint 200 diák mérte össze tudását szóban, írásban és a laboratóriumban.
Kovács András Donát geográfus-szociológus „A környezettudatosság, mint a jövőnk záloga" című előadásában többek között arra keresi a választ, hogyan lehet környezettudatosabb egy társadalom, egy település, egy család.
Taroltak a Debreceni Egyetem hallgatói 34. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Az ifjú kutatók két első, valamint egy második és két harmadik helyet zsebeltek be a Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióban.
Ünnepi szenátusi ülés, tudományos tanácskozások, innovatív fejlesztések, adatvédelmi fórum a Tankcsapdával – a Debreceni Egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított márciusban is a Díszudvar magazin.
Az exportnövekedés lehetőségeiről és kihívásairól tartott előadást az export növekedéséért felelős helyettes államtitkár csütörtökön a Debreceni Egyetemen. Joó István az intézmény egykori hallgatójaként szólt a Gazdaságtudományi Kar diákjaihoz.
Saját kezükben van a sorsuk Bognár Kristóféknak. A DEAC férfi kosarasai egy székesfehérvári sikerrel biztosan megszerzik a felsőházat jelentő 5. helyet. A floorballozók a bronzért, a férfi kézisek pedig a kiesés ellen küzdenek a hétvégén.
Továbbra is az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye a Debreceni Egyetem - a tavalyi eredményeket túlszárnyalva, csaknem tízezren jelentkeztek első helyen a 2019 szeptemberében induló képzésekre. Legtöbben idén is a Gazdaságtudományi Kart választották.
A világ legjobb 300 felsőoktatási intézménye között szerepel az „Egészség és jóllét” szakterületen nyújtott eredményeivel a Debreceni Egyetem a Times Higher Education új ranglistáján. A „THE University Impact Rankings 2019” rangsort szerdán hozták nyilvánosságra.
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara ad otthont a Fiatal Kémikusok Fóruma első szimpóziumának. A háromnapos tanácskozáson a DE TTK Kémiai Intézetének szakemberei is bemutatják kutatásaikat.
Még a kiselejtezett, már semmire sem használható régi ablakkeretekből is készülhet műalkotás. Ezt bizonyították be a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói, akik részt vettek MODEM-ben rendezett alkotóhéten.
Magyarországon egyedülálló értékelési módszert vezetett be a szakorvosjelöltek képzésében a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Radiológiája. Az úgynevezett peer-review-t sikerrel mutatták be az Európai Radiológiai Kongresszuson is.
A Debreceni Egyetem hallgatói nyerték az idei Medikus Kupát. A vasárnap zárult rendezvényen több mint háromezren vettek részt. A négy orvosképző intézmény sportolói öt sportágban versenyeztek. Az összesített pontversenyben a debreceniek végeztek az élen.
DEAC hírek
A DEAC Huszárok együttese nem tudta megakadályozni az esztergomiak sikerét a hétvégén. A téglási sporttelepen indította a szezont a férfi rögbi NB I-ben a Debreceni
The post A bajnok nyerte a téglási nyitányt appeared first on DEAC.
A vezetőedző szerint a cserejátékosok is kivették a részüket a Debreceni Egyetem alakulatának hétvégi diadalából. Nem bánnánk, ha rendhagyó módon két fordulót követően lezárnák a
The post Mándi Norbert: Megint léptünk egyet előre appeared first on DEAC.
Tehetségközpontunk három korosztálya Nyíregyházán kezdte meg szereplését vasárnap a Kiemelt Bozsik-tornán. Szabó János, Molnár Bálint és Mester Norbert tanítványai kupagyőzelemmel hangolódtak a hétvégén rajtolt kiemelt
The post Elrajtolt az idei Bozsik-sorozat appeared first on DEAC.