Alternatív fehérjeforrás és takarmány előállítása, valamint újgenerációs technológiai eljárás kidolgozása volt a célja annak az ötéves kutatás-fejlesztési programnak, amelynek keretében a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar szakemberei a lucerna feldolgozásának új lehetőségeit kutatták.
Hírek
Kari kitüntetések, szakmai díjak, tudományos elismerések átadása mellett az új docensek és adjunktusok vehették át megbízásukat a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett keddi eseményén.
Az egyetemi kutatók innovatív kutatási projektjeinek megvalósítására 12 millió forint támogatás nyerhető el a Debreceni Egyetem Innovációs Alap (DEINA) finanszírozásával. A jelentkezés október 10-ig tart.
Idén is bekapcsolódhatnak a debreceni egyetemi polgárok a #BeActive eseményeibe. Az Európai Unió legnagyobb szabadidősport-programja szeptember 23-án, pénteken kezdődik. Hallgatók, oktatók, dolgozók is nevezhetnek, kilenc sportágban.
Klinikai gyógyszerész segíti a betegellátást szeptembertől a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikán. A gyógyszerészek így már kilenc klinikán vesznek részt a terápiás döntéshozatalban, felügyelik a gyógyszerelést és tanácsokkal látják el a betegeket. Az elsődleges cél, hogy segítsék a szakszerű, folyamatos, biztonságos és gazdaságos gyógyszerellátást.
A Debreceni Egyetem adott otthont kedden a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság információszabadsággal kapcsolatos szakmai rendezvényének, amelynek szervezésében közreműködött a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a Kancellária GDPR Központja.
A Debreceni Egyetem kutatói elsőként írták le, hogy a mechanikai ingerek a fejlődő porcsejtek biológiai órájának szinkronizálása révén fejtik ki porcképződést elősegítő hatásukat. A vizsgálat eredményei hozzájárulhatnak az ízületi gyulladás, illetve a porckopás kezelésében új típusú, hatékonyabb gyógymódok kifejlesztéséhez, melyekkel jobb minőségű porcpótlás érhető el. A kutatást összefoglaló közlemény a napokban jelent meg az egyik legrangosabb nemzetközi tudományos folyóiratban.
Minden korábbi sikert túlszárnyalt a Debreceni Egyetem 2022-es tanévnyitó stadionshow-ja. Sztárfellépők, káprázatos fénytechnika, egyedülálló hangulat, hatalmas színpad és hálás közönség – a közreműködők értékelték a hirek.unideb.hu-nak a felejthetetlen estét.
Több mint húsz koncertet kínál a klasszikus zenét szerető közönség számára a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar idén jubiláló Universitas-Debrecen, valamint Konzervatóriumi esték és Steinway hangversenysorozata. A 2022/23-as évadban neves hazai és nemzetközi szólisták, valamint kamaraegyüttesek lépnek színpadra a Liszt teremben, köztük az egyetem oktatói is.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Kenézy Gyula Campusán újraindul a szülészeti járóbeteg-ellátás. Szeptember 19-től egy várandós ambulancián fogadják a kismamákat.
Négy megye, öt település, 200 program – ez a számok tükrében a Kutatók Éjszakája a Debreceni Egyetemen, amely idén már 15. alkalommal csatlakozik a rendezvénysorozathoz. A szeptember 30-ai programokra már lehet regisztrálni a https://kutatokejszakaja.hu/ weboldalon.
A világunkat sújtó negatív történések és a háború ellen tiltakozik friss dalával Erdős Fruzsina, a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének ének tanára. Az új számhoz az egyetem emblematikus Főépületének legfelső szintjén forgatott klipet az énekesnő és zenekara.
Életének 75. évében, 2022. szeptember 2-án elhunyt Gonda István, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar iskolateremtő professzora, a Kertészettudományi Intézet intézetvezetője.
Általános orvosok tették le esküjüket szombaton a Debreceni Egyetemen. Az Általános Orvostudományi Kar ünnepségén a magyar, illetve az angol nyelven folytatott képzést befejezve, több mint 180 magyar és külföldi állampolgárságú végzős hallgatót avattak orvossá.
DEAC hírek
Hazai pályán kezd a DEAC, a Sényőt fogadja a Dóczy utcai Sportcampuson. Épp csak véget ért az Európai Egyetemi játékok futballtornája, amelyen főként a DEAC
The post Vasárnap indul a bajnokság appeared first on DEAC.
Djordje Drenovachoz hasonlóan Andre Williamson is újabb egy évvel hosszabbította meg a szezon végén lejáró szerződését, így az amerikai erőcsatár is a DEAC kosárlabdacsapatát erősíti
The post Andre Williamson is hosszabbított appeared first on DEAC.
Mándi Norbert vezetőedzőt az eredmények helyett a mutatott játék sokkal jobban fogja érdekelni. A DEAC kézilabdacsapatára öt felkészülési mérkőzés vár az új szezon kezdete előtt.
The post Öt edzőmeccs szerepel a programban appeared first on DEAC.
Legolvasottabb hírek
Képgalériák
![](/themes/custom/unideb_news/images/icon-gallery.png)