Megújult külsővel, felújított és újonnan beszerzett bútorokkal várja az ünnepi eseményekre látogatókat a Debreceni Egyetem Főépületének Aulája.

A Debreceni Egyetem 32 hallgatója részesül Klebelsberg Képzési Ösztöndíjban a 2016/2017-es tanévben. A támogatást idén is osztatlan tanárképzésben tanulóknak ítélte oda a szaktárca.

Játékokkal, édességgel és ünnepi műsorral leptek meg beteg és rászoruló gyereket a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar oktatói és hallgatói.

Két napra a mesterségek utcájává alakult át a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvara, ahol idén is közös ajándékkészítéssel készülnek advent idején a karácsonyra a néprajz szakos hallgatók.

A 2016-os év és egyben a 2013-ban indult ciklus utolsó ülését tartotta december 15-én a Debreceni Egyetem Szenátusa. Szó volt többek között a 2017-es költségvetésről, és az eltelt 3 év legfontosabb eseményeit is visszaidézte a testület.

Hétfőn hazatérhettek a négyes ikrek, akik pontosan szenteste lesznek egy hónaposak. A szülők indulás előtt megmutatták a csöppségeket, és köszönetet mondtak a Debreceni Egyetem szakembereinek.

Csaknem kétszáz hallgató – köztük kilenc ecuadori és kilenc nagyváradi diák – vette át oklevelét szombaton, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar diplomaosztóján.

A Debreceni Egyetem férfi kosarasai kiütéses győzelemmel, a női kosárlabdacsapat 40 pontos sikerrel búcsúzott az idei szezontól. A futsalosok viszont kénytelen voltak lemondani az év utolsó meccsét.

Már a decemberben kezdődő felvételi eljárásban lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Kelet-Magyarországon egyedülálló képzésére, mely az intézmény orvostudományi hátterére épül.

Jelentős összeggel, több mint félmillió forinttal támogatta a Debreceni Egyetem hét kari hallgatói önkormányzata a beteg gyermekeket.

Öt szekcióban 24 hallgató mutatta be kutatását pénteken a Hatvani István Szakkollégium hallgatói konferenciáján. A rendezvényen együttműködési megállapodást kötöttek a Járom Kulturális Egyesülettel.

Csaknem másfél ezer könyvből épült a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának (DEENK) rendhagyó karácsonyfája az Élettudományi Könyvtár épületében.