A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karát július elsejétől Németh Norbert professzor vezeti. Az új dékán célja, hogy a kar a hagyományokra építve tovább erősítse oktatási, kutatási és nemzetközi pozícióját. Kiemelt feladatként jelölte meg az orvosképzés további folyamatos fejlesztését, különös tekintettel a gyakorlati képzésre, valamint az új generációk tanulási igényeihez igazodó oktatásmódszertanra.

Modern slágerek, klasszikus könnyűzenei dalok újraértelmezésével a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének különleges formációja, a DEKI'S nyitja a Campus Fesztivál Metal-Sheet Nagyszínpadának programját. Az együttes a kortárs könnyűzene alapképzési szak hallgatóiból verbuválódott, de a tagság folyamatos cserélődésével a zenei élmény sosem teljesen ugyanaz. A minőségre minden esetben garanciát jelent a hallgatók lelkesedése, kiemelkedő tehetsége.

Erős kezdésre lehet számítani a Campus Fesztivál első napján a Debreceni Egyetem rendezvényhelyszínein. Az Egyetem Tér faházaiban és a SET Központban beindulnak az interaktív programok és szűrések, a színpadon érdekes tudományos témákról beszélgetnek az intézmény szakértői, akiket egy humorista, majd zenei produkciók követnek. Közben a Metal-Sheet Nagyszínpadon a Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Intézetének együttese nyitja meg az idei fesztiválprogramot.

Három sportág küzdelmeivel és „teltházzal” rajtolt el kedden a tizenkilencedik Campus Sportfesztivál. A Debreceni Egyetem a megmérettetést az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei fesztivál, a Campus kísérőprogramjaként rendezi meg hazai és határon túli felsőoktatási intézmények hallgatói számára.

Már épül az Egyetem Tér és a Debreceni Egyetem Színpad, lassan helyére kerül a fénytechnika a Nagyszínpadon, megnyíltak a jegyátvételi pontok. Szerdán startol az idei Campus Fesztivál a Nagyerdőn.

Összesen 31 ország csaknem 100 diákja ismerkedik a magyar nyelvvel és kultúrával az idei Debreceni Nyári Egyetemen. A július 20-tól augusztus 14-ig tartó tanfolyam legfiatalabb hallgatója 15, míg a legidősebb 80 éves. Az Egyetemi Templomban tartott hétfői ünnepélyes megnyitón átadták az ösztöndíjasok okleveleit.

A gyerekek plüssmacikat gyógyíthatnak, a nagyobbak kipróbálhatják az ultrahangot, hallás-, látás- és anyajegyszűrésen, újraélesztési gyakorlatokon, valamint zeneterápiás és a mentális egészséget támogató prevenciós foglalkozásokon is részt vehetnek a július 22-én kezdődő Campus Fesztiválon. A Debreceni Egyetem Klinikai Központja és az Általános Orvostudományi Kar sokszínű programokat kínál a fesztiválozóknak az Egyetem téren felállított faházaknál, illetve a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban.

Közös és személyes sikereknek, emlékezésnek és jövőbetekintésnek adott otthont idén a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján. Tizennégy országból csaknem kétszáz kiváló fiatal tehetség érkezett a városba azért, hogy a legjobb hazai és külföldi mesterektől tanuljon, valamint egymástól is hasznos tapasztalatokat szerezzen, akár életre szóló baráti kapcsolatokat kössön.

A Debreceni Egyetem új vezetőségében általános rektorhelyettesként folytatja munkáját Páll Dénes professzor. Célja, hogy eddigi vezetői tapasztalataira építve támogassa a rektori vezetés munkáját, segítse az egyetem stratégiai céljainak megvalósítását, hozzájárulva az intézmény hazai és nemzetközi elismertségének további erősítéséhez.

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyik hallgatója, Marjai László érdemelte ki a legjobb bírónak járó díjat a Hugo Sinzheimer Moot Court Competition elnevezésű, rangos nemzetközi munkajogi perbeszédversenyen. A rendezvény szervezőbizottságának elnöki tisztét a DE ÁJK egyik oktatója töltötte be.

Egyetem Tér, Unipass-Alumni Színpad, SET Központ, Fun Zone, Debreceni Egyetem Színpad – több helyszínen is várja az érdeklődőket a Debreceni Egyetem a Campus Fesztiválon, július 22-től 25-ig. A látványos kísérletek, játékok mellett ismeretterjesztő és szórakoztató beszélgetések, előadások, valamint a hazai zenei élet sztárjai is helyet kapnak a programkínálatban és a felvételizők idén az egyetemi fesztiválhelyszín Pont iDE Partiján várhatják a ponthúzást.

Több mint 4300 végzős vette át ünnepélyesen a diplomáját, sikeresen zárult az intézmény első ingyenes gazdasági érettségi-felkészítő kurzusa, a vízhiány következményeiről, valamint a vízmegtartás kihívásairól tárgyaltak az első debreceni környezetvédelmi és vízgazdálkodási fórumon – ismét a Debreceni Egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított a Díszudvar magazin.