Jubileumi díszoklevél-átadó ünnepséget rendezett a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, ahol pénteken 32, ötven évvel ezelőtt végzett egykori építőgépész hallgató vehette át aranydiplomáját.
Traianus császár és a keresztények, a modern posztszovjet matrjoska modell, valamint sok más érdekes, aktuális témában mutatták be kutatási eredményeiket a doktoranduszok a Debreceni Egyetem jogi karán tartott konferencián.
A Debreceni Nyári Egyetem tanárai és dolgozói folyamatosan tanulnak, képzik magukat. Nemrégiben külföldön szereztek tapasztalatokat, melyeket később hasznosíthatnak a munkájukban.
Tudományos üléssel, faültetéssel és emlékkopjafa állításával emlékeztek meg a motoros szívsebészet 50., valamint az önálló szívsebészeti épület átadásának 25. évfordulójáról a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában május 18 -án.
Újabb lépést tehet a DEAC NB III-as labdarúgócsapata a bennmaradásért a hétvégén, az MTK II ellen hazai pályán szereznének pontokat. Új célt tűzött ki a férfi futsal együttes az NB I-ben, és pályára lépnek kosaras lányaink is a pünkösdi hosszú hétvégén.
Több mint félmillió forint gyűlt össze a beteg gyerekek megsegítésére az International Food Day idei rendezvényén, amelyet évek óta a DEHÖK külföldi hallgatóit tömörítő Kari Hallgatói Részönkormányzata, az International Student Union szervez.
A klub szerda délelőtt mutatta be a DEAC újjászerveződő felnőtt jégkorongcsapatának vezetőedzőjét, David Musialt. A 42 éves cseh-német szakember feladata nem kevesebb lesz, mint új csapatot építeni Debrecenben.
Rekordszámú, több mint 1100 egyetemi dolgozó és családtagja vett részt az idei, jubileumi Családi Napon, amelyet szombaton ötödik alkalommal rendezett meg a Debreceni Egyetem.
Hetven évvel ezelőtt, 1948. május 14-én kiáltották ki Izrael állam megalakulását. Az évforduló alkalmából rendezett tudományos konferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara kedden a Kölcsey Központban.
Az Android és a Djabe, valamint hallgatói együttesek és az első könnyűzenei kurzus résztvevői is fellépnek péntek, szombat és vasárnap este a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Az intézmény először rendez Könnyűzenei Napokat.
Gróf Klebelsberg Kunó bronzszobra is díszíti mostantól a Debreceni Egyetem Főépülete előtti teret. Az egykori vallás- és közoktatásügyi minisztert ábrázoló alkotást, Juha Richárd művét az intézmény Klebelsberg-napi programsorozata keretében kedden leplezték le.
Több mint tízezer orvosszakértői vélemény, csaknem háromezer toxikológia vizsgálat és mintegy hatezer boncolás 5 év alatt. A Debreceni Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének eredményeiről tudományos ülésen számoltak be május 10-én a Kenézy Villában.