„Debrecen Modern Építészete 1945-75” címmel jelentet meg kiadványt a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszéke oktatóinak, hallgatóinak közös kutatása nyomán.

Három junior játékos: Darabos Krisztofer, Szokolov Artyom és Kuleshov Vladislav, valamint Silló Arnold és Nico Vourijarvi is a DEAC jégkorongcsapatában folytatja sportpályafutását. Ketten közülük ősztől a Debreceni Egyetem hallgatói lesznek.

A University of Sarajevo hattagú küldöttsége tett látogatást szerdán a Debreceni Egyetemen. A két intézmény együttműködései több területre, például a romaoktatásra és –felzárkóztatásra, valamint hallgatói és oktatói mobilitási programokra is kiterjednek.

A szüléssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, többek között a fájdalomcsillapításról és a szoptatásról kaptak tájékoztatást a kismamák kedden a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. Az érdeklődők a szülőszobákat is megtekinthették.

Berényi Ervint, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának első emberét választotta elnökévé a Magyar Radiológusok Társasága. Kinevezéséről a szervezet pécsi kongresszusán döntöttek pénteken.

Felavatták a DEAC-DAK Egyetemi Asztalitenisz Központot vasárnap a Nagyerdei Stadionban. A mintegy 700 négyzetméteres létesítményben 15 asztalon sportolhatnak mostantól az igazolt és amatőr pingpongozók, valamint az egyetemisták is.

Több mint 8 millió forint értékben 20 újraprogramozható logikai kapumátrix alapú fejlesztői kártyát kapott a DE Fizikai Intézete. A nagymennyiségű adatok gyors feldolgozására alkalmas eszközt az oktatásban és a kutatásban is hasznosítják az egyetemen.

A tumorok, a szív-érrendszeri betegségek és a fertőzések kimutatására is alkalmas az a módszer, melyet az anyai vérből történő magzati DNS-vizsgálatnál is használnak. A legújabb kutatási eredményekről a Debreceni Egyetemen tartottak nemzetközi konferenciát.

Hamarosan, várhatóan 2019 szeptemberétől új területtel bővül a Bölcsészettudományi Kar kínálata. Elsőként a „Kulturális örökség” szakirányú továbbképzés tananyagát mutatják be a csütörtökön kezdődött kétnapos workshop keretében a Debreceni Egyetemen.

Életének 80. évében, 2018. június 2-án elhunyt Kakuk György belgyógyász professzor. Búcsúztatása június 22-én, pénteken 11 órakor lesz a tiszadadai temető ravatalozójában.

Húsz kínai fiatal vett részt a Debreceni Nyári Egyetem speciális képzésén, több tárgyat tanultak magyarul egy éven át. Mindannyian a Beijing Nemzetközi Egyetem (BISU) hallgatói, és egy hétéves programban vesznek részt.

Harminc fiatal kutató, köztük a Debreceni Egyetem három munkatársa nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) év elején meghirdetett Prémium posztdoktori kutatói programjának hároméves támogatását.