Nagy meccset nyertek

Parádés hangulatú derbin aratott szép sikert a DEAC kosárlabdacsapata vasárnap az élvonalban. Újabb győzelmet könyvelhetett el a Debreceni Egyetem női futsalegyüttese, valamint a floorballcsapat is. Ezúttal pont nélkül maradtak a jégkorongozók és férfi futsalosok.

Kosárlabda – egylabdás siker

Egy végletekig kiélezett mérkőzésen hárompontos, 89-86-os győzelmet aratott hazai pályán a DEAC kosárlabdacsapata vasárnap. A közvetlen rivális Kecskemét szinte az egész második félidőben vezetett, de a végén a hajdúságiak koncentráltak jobban. A Debreceni Egyetem legénysége így tovább javította nagyszerű hazai mérlegét. A találkozó után Berényi Sándor, a DEAC mestere értékelte a látottakat.

- A sérült Amigo hiányzott, főleg az első félidőben voltak lepattanó gondjaink a jól felkészített Kecskemét ellen. Közönségszórakoztató meccset játszottunk, amely az utolsó másodpercekben dőlt el. A szerencse most mellénk állt, de meg is küzdöttünk a sikerért – összegzett a szakember.

Jégkorong – kettőből semmi

Nem járt sikerrel a DEAC jégkorongcsapata a hétvégi erdélyi túrán. Az Erste Ligás együttes péntek este 6-3-ra alulmaradt a Corona Brasov otthonában, majd vasárnap pont nélkül távozott a Gyergyói HK jegéről is. Utóbbi találkozót 5-1-re nyerte a GYHK. A csapat most az ötödik a tabellán, az alapszakaszból már csak egy hét és két meccs van hátra.

Férfi futsal – Újvárosban nem sikerült

6-2-re alulmaradt a Dunaferr vendégeként a DEAC férfi futsalcsapata az NB I-es pontvadászat pénteki játéknapján. Elek Gergő edző szerint az egész mérkőzésen hullámzott övéi koncentrációja.

- Mind a saját, mind az ellenfél kapuja előtt rossz döntéseket hoztunk, helyzetünk ugyanannyi volt, csak ők berúgták, mi pedig nem. Az elmúlt hét napban három mérkőzést játszottunk heten-nyolcan a sok sérült miatt. Bele kell gyorsan ebbe szokni, mert jövő héten újabb két mérkőzésünk lesz – mondta Elek.

Női futsal – magabiztos győzelem

Újabb nagyarányú győzelmet aratott az NB II. Keleti csoportjában listavezető női futsalcsapat. A lányok 10-2-vel „küldték haza” a vendég Békéscsabát vasárnap a DESOK-ból. A találkozón Üveges Katalin és Horváth Viktória is triplázott. A női válogatottban ismét számításba vett Üveges szerint nehezen lendült játékba a DEAC.

- Az első félidőben ezt tapasztalhattuk is, de a másodikra felébredtünk, és örülök, hogy a beszélgetéseink során kértek többször is visszaköszöntek. Annak szintén örülök, hogy a második sorunk is több gólt ért el helyzeteiből. Ugyanakkor ez még mindig kevés, alapvető hibákat is vétünk, amelyekbe később nem szabad majd beleesnünk – összegzett a játékosedző, aki szerint ez egy tipikus januári, visszatérős meccs volt. A csapat továbbra is listavezető, tíz meccsen kilenc győzelem mellett mindössze egyszer szenvedett vereséget, ezzel 27 pontos.

Floorball – tíz fölött

Magabiztos, 12-7-es győzelemmel folytatta a Salming OB I. küzdelmeit a DEAC floorballcsapata. A srácok az Ares HC-t verték szombaton Debrecenben, ezzel pedig tovább erősítették pozíciójukat a rájátszásért folytatott küzdelemben.

DEAC/PKZs
Fotók: deac.hu, Corona Brasov