Hírek

Július elsején, csütörtökön, Semmelweis-napon a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Nagyerdei és Kenézy Gyula Campusain, illetve a Bethlen utcai Járóbeteg Szakellátási Központban szünetelnek a szakrendelések, a sürgősségi ellátás azonban folyamatos lesz.

A végzős hallgatók magas száma, valamint a járványhelyzetben bevezetett korlátozások miatt a tavalyihoz hasonlóan a Nagyerdei Stadionban rendezte meg diplomaosztóval egybekötött tanévzáró ünnepségét a Debreceni Egyetem. Szombaton négy kar diákjai ünnepelték egyetemi tanulmányaik végét.

Jubileumi díszoklevélátadó ünnepséget rendezett június 25-én az Ótemető utcai campuson a Debreceni Egyetem Műszaki Kara. Az eseményen az intézményben, illetve annak jogelődeiben 50 évvel ezelőtt végzett 34 egykori hallgató vehette át arany díszoklevelét.

A Debreceni Egyetem kiemelt, stratégiai területe marad az agrártudomány a modellváltást követően is – hangzott el a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar pénteki workshopján, ahol a piaci igényeknek megfelelő kutatási, oktatási feladatokról egyeztettek a szakemberek.

A gyermekek mozgásfejlődésének neurológiai vonatkozásairól, valamint a gerincproblémákkal küzdők állapotát segítő tornagyakorlatokról készítettek videó-előadásokat a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának oktatói a Debreceni Alapellátó és Egészségfejlesztési Intézet pályázatának részeként.

A tanév beosztásához igazítva idén nyáron is szervez pedagógus-továbbképzéseket a Debreceni Egyetem Oktatási Igazgatósága. A régió alsós tanítóinak, felsős és középiskolai tanárainak év végéig van lehetőségük, hogy ingyenesen részt vegyenek az intézmény képzésein.

Közösen tart hármas könyvbemutatót június 28-án a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a Nemzetközi Inter-regionális Társadalomtörténeti és Néprajzi Központ. Az online eseményen az arisztokráciával kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeket ismerhetik meg az érdeklődők.

Innovatív precíziós növénytermesztési technológiákat, termékeket fejleszt és szolgáltatásokat nyújt a Kárpát-medence egyedi jellemzőihez igazodó precíziós, helyspecifikus növénytermesztéshez kapcsolódva a Debreceni Egyetem agrárkarának új Precíziós Növénytermesztési K+F Szolgáltató Központja.

A következő tanévben is folytatódik a fogyatékossággal élő, a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű hallgatók beilleszkedését segítő mentorprogram a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ szervezésében. A mentorok felkészítésére külön programot dolgozott ki a DEMEK.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási Karának szakemberei aktív szereplői a régió most induló jelentős agrárberuházásainak. Újfehértón letették a Szabolcsi Alma Centrum alapkövét, Hajdúnánáson a juhágazat új korszakáról egyeztettek a gazdákkal.

Kemecsei Dóra szakorvosjelölt és Tarsolyné Székely Dominika ápoló is megkapta a Köszönet a Hősöknek díjat, amellyel a járványhelyzetben kiemelkedően helytálló egészségügyi dolgozókat jutalmazzák. Az elismerést Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes hétfőn Budapesten adta át.

Oklevéllel, ösztöndíjjal jutalmazta hallgatói kiváló teljesítményét a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara (BTK). Az elismeréseket 33-an vehették át az intézmény Főépületében szerdán rendezett házi ünnepségen.

Péntektől új helyen működik tovább a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinikája. A betegellátó tevékenység a volt 1. számú Sebészeti Klinika épületében folytatódik június 25-től. A betegek tájékozódását információs táblák segítik.

Koszorúzással emlékeztek a Debreceni Egyetem és a DEAC vezetői, valamint a Buzánszky Jenő Egyetemi Kupa (BJLEK) védnökei és szervezői a néhai legendás labdarúgó, Buzánszky Jenő születésének 96. évfordulójára és az évszázad mérkőzésének budapesti visszavágójára.

DEAC hírek

Korosztályos csapataink július 29-én megkezdték a felkészülést a 2024-25-ös szezonra. Mint arról szerdai képes beszámolónkban jeleztük, ismét benépesültek a Sportcampus és a Böszörményi úti Campus

The post Változások a csapatok élén appeared first on DEAC.

A gólerős futsalos felejthetetlen emlékekkel gazdagodott a Debreceni Egyetem alakulatánál. Horváth Viktória az új szezonban már nem a DEAC női futsalcsapatát fogja erősíteni. A 23

The post Horváth Viktória távozik appeared first on DEAC.

Tóth Nóra hat sikeres évet töltött a Debreceni Egyetem alakulatánál, ezt támasztja alá, hogy háromszor bajnok, négyszer pedig kupagyőztes lett. Az új idényben már nem

The post Visszavonul a magyar válogatott játékos appeared first on DEAC.

Képgalériák