A Debreceni Egyetem több szakembere is állami kitüntetést vehetett át augusztus 20-a alkalmából. Az elismeréseket az emberi erőforrások minisztere, az EMMI parlamenti államtitkára és az agrárminiszter adta át pénteken, Budapesten.
Hírek ZK címkével
Húsz ország fiatal tehetségei vesznek részt idén az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara ebben az évben július 14-e és 23-a között rendezi meg Magyarországon egyedülálló nyári programját.
Lengyel Erik, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának mesterdiplomás, klasszikus ütőhangszeres művész szakon idén végzett hallgatója vehette a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Tanács Művészet és Művészettudományi Szekciójának Prezentációs Díját.
Az Általános Orvostudományi Kar június 14-i ünnepsége nyitotta a nyári diplomaosztók július 6-ig tartó sorát a Debreceni Egyetemen. Idén a 14 karon csaknem 3500 végzős veheti át a végzést igazoló oklevelet.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatóiból álló TanBorEn Trió nyerte meg a Kamara Virtózok versenyét. Az ütős fiatalok a hazai komolyzenei tehetségkutató után nagyszabású nemzetközi megmérettetésre készülnek.