Hírek sporttudományok címkével

További önkéntesek jelentkezését várja az Európai Egyetemi Játékok helyi szervezőbizottsága az EUG debreceni versenyeinek lebonyolításához. A kontinens legnagyobb multisporteseményét július 12-24. között rendezik 17 sportágban Miskolcon és a cívisvárosban.

A cívisvárosban jártak hétfőn az EUSA technikai delegációjának tagjai, hogy a nyári Európai Egyetemi Játékok helyszínén tájékozódjanak a verseny előkészületeiről. A szakemberek meggyőződtek arról, hogy a létesítmények felkészítése a lehető legjobb ütemben halad.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) megbízásából a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Debreceni Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel, valamint Debrecen és Miskolc városával közösen 2024. július 12-24. között Európai Egyetemi Játékokat (EUG) rendez. A két városban összesen 17 sportágat felvonultató multisporteseményre várhatóan 40 ország 400 egyeteméről több mint 5000 résztvevő érkezik.

A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárának, Fábián Lászlónak az előadását hallgathatták meg az érdeklődők kedden a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. A korábbi olimpiai és világbajnok sportoló „Olimpiai előkészületek, magyar esélyek Párizsban” című prezentációjában bemutatta, miként kapcsolódik össze a sport és a gazdaság az ötkarikás játékok esetében.

Ráncfelvarráson esett át a Kecskeméti János Tornacsarnok: a Debreceni Egyetem Böszörményi úton található sportcsarnoka új burkolatot kapott, kifestették és rendbe tették a világítását. A nyári EUG egyik kiemelt edzőközpontjának felújítása saját forrásból valósult meg.

Nevezési rekordot dönthet a nyári Európai Egyetemi Játékok (EUG). A jelentkezés első szakasza lezárult, az előzetes nevezések alapján a 2024-es megmérettetés lehet minden idők legnagyobb létszámú és legnépszerűbb EUG-je. A július 12-én rajtoló viadal előtt számos sportprogrammal is készül a Debreceni Egyetem.

Többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolók sem bízzák a véletlenre a jövőjüket. Liu Shaoang, Battai Sugár Katinka és Pernyész Dorottya is a Debreceni Egyetemet választotta, hogy irigylésre méltó sportkarrierjük után is olyan hivatást űzhessenek, amiről álmodtak.

Nemzetközileg elismert diploma, kiváló oktatók, ötezer fős multikulturális közösség, modern előadók, saját bulihely és többfunkciós sportlétesítmények – ez várja a leendő hallgatókat a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán széles képzési kínálattal a gazdaság-, a sport-, a bölcsészet- és az agrártudományok területén a szakképzésektől egészen a doktorképzésekig.

Miért érdemes testnevelő-, gyógytestnevelő tanárnak vagy edzőnek tanulni? Milyen képzés és környezet vár a Debreceni Egyetemen? Mi kell a felvételihez? Többek között ezekre a kérdésekre kaptak választ azok, akik ellátogattak kedden a Sporttudományi Oktatóközpontba (DESOK).

Új szakedző képzéssel, multimédiás elméleti képzőhelyekkel, nemzetközi színvonalú sportlétesítményekkel és egyedülálló sportkutatói infrastruktúrával várja leendő testnevelő- és gyógytestnevelő tanár szakos hallgatóit a Debreceni Egyetem.

Közgazdászokat, menedzsereket, mérnököket, tanárokat és sportszakembereket avatott a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara. Csaknem 600 friss diplomás vette át oklevelét a pénteken tartott ünnepségeken.

A legnagyobb hazai oktatási szakkiállításon is kiemelt figyelmet kap az Európai Egyetemi Játékok (EUG) eseménye, amelyet a Debreceni és a Miskolci Egyetem közösen rendez idén nyáron. A csütörtökön, a Hungexpón megnyílt szakkiállításon jelentették be, hogy a szervezők mostantól várják az önkéntes segítők jelentkezését a júliusi multisporteseményre.

Szeretnél a sport területén elhelyezkedni? Érdekel a testnevelő-, gyógytestnevelő tanári vagy edzői pálya? Akkor téged is vár a Debreceni Egyetem! Mi kell a felvételihez? Gyere el a január 16-i nyílt napra és minden kérdésedre választ kapsz!

Csordultig megtelt a Víztorony rendezvényterme hétfő délután fiatal önkéntesjelöltekkel. A 2024-es Európai Egyetemi Játékok (European Universities Games, EUG) szervezőcsapata Önkénteskedni jó címmel hívta találkozóra a nyári viadal leendő segítőit, középiskolásokat és egyetemistákat egyaránt.

Már több mint harminc hallgató vesz részt a Debreceni Egyetem élsportolókat segítő programjában. Az intézmény tíz éve működteti a mentorprogramot a kettős életpályamodell részeként, hogy a fiatalok a hazai és világversenyeken túl a vizsgákon is megállják a helyüket.

A jövő nyári, Debrecen-Miskolc közös rendezésű Európai Egyetemi Játékok (EUG), illetve az Önkéntesek Nemzetközi Napja alkalmából találkozót szervez a Debreceni Egyetem leendő fiatal segítői részére.

A Bajnokok Ligája győztes, magyar bajnok, kupagyőztes kézilabdaedző, szövetségi kapitány, Danyi Gábor tartott rendhagyó előadást a Debreceni Egyetem sportszakos hallgatóinak kedden a Learning Centerben. A kiváló szakember a Sporttudományi Koordinációs Intézet és a Nyirkos István Sporttudományi Szakkollégium meghívására érkezett.

A Debreceni Egyetemre látogatott az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) felügyelőbizottsága a közelgő Európai Egyetemi Játékok (EUG) szervezése kapcsán. A jövő nyári játékokig 228 nap van hátra. A szakemberek véglegesítették a sportprogramot, a versenyzői létszámokat és hamarosan már várják a nevezéseket is.

Egyetlen magyar felsőoktatási intézményként, rögtön hét jó gyakorlattal került be a Debreceni Egyetem a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség Healthy Campus programjának legújabb kiadványába, mely az egyetemi jóllélet szolgáló legjobb példákat gyűjtötte össze a világ minden tájáról.

Nincs másik felsőoktatási intézmény hazánkban, amelyben a képzés, a versenyszervezés, a szabadidősport és az infrastruktúra olyan egyedülálló sportökoszisztémát alkot, mint a Debreceni Egyetemen. Ezt a páratlan egységet mutatja be szombaton a TV2 Értékteremtők magazinja, melyben Bács Zoltán kancellárt faggatva arra keresik a választ, mi a titok, mivel tudják rávenni a dolgozókat, hallgatókat a rendszeres mozgásra.

A Debreceni Egyetem egykori testnevelőinek emlékére ültetett fánál helyezett el koszorút a DE Sporttudományi Koordinációs Intézete kedden. Felidézték a DEAC egykori kiváló labdarúgója, a klub korábbi elnöke, Nyirkos István professzor emlékét is és megkoszorúzták a DESOK mellett felállított szobrát.

A Debreceni Egyetem példaértékű sportstratégiája, a többezer verseny- és szabadidősortolót kiszolgáló DEAC, az intézmény sporttudományi képzései és kutatásai, valamint a SET központ is bemutatkozik az Életmódi Magazinban. A riport vasárnap délelőtt látható az országos csatornán.

A Debreceni Egyetem hazánkban egyedülálló sportökoszisztémáját, széleskörű sporttudományi képzéseit és innovációit is megismerhették az érdeklődők az ország legnagyobb sportkonferenciáján. A rendezvényre több előadással és egyedüli felsőoktatási intézményként standdal is készültek a Sporttudományi Koordinációs Intézet szakemberei.

Átadták a megújult DASE futópályát a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán. A korszerűsített atlétikai pálya az egyetem sportnevelési és sporttudományi képzési helyszíne lesz. A pályát a Sporttudományi Koordinációs Intézet, a Gazdaságtudományi Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hallgatói használják majd, de kapui nyitva állnak az egyetemi polgárság és a városlakók előtt is.

Kiemelkedően szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóján (SHS). A sporttudományi képzéseket nyújtó felsőoktatási intézmények versenyén érmeket és egy sportági bajnoki címet is bezsebeltek a DE kiválóságai.