A Debreceni Egyetem és kínai vállalatok, illetve felsőoktatási intézmények közötti újabb együttműködési lehetőségekről egyeztetett a Kínai Népköztársaság új budapesti nagykövete, Gong Tao Szilvássy Zoltán rektorral. A diplomata és munkatársai az egyetemen tanuló kínai hallgatókkal is találkoztak.
Hírek intézményi címkével
Hazánkban elsőként bevezetett data steward tevékenységéről is tájékoztatta az Open Science legújabb eredményeit bemutató országos workshopon a szakembereket a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár. A rendezvény célja a nyílt tudomány irányelveinek összehangolása volt.
Hagyományosan a Magyar Tudomány Ünnepe keretében rendezte idén is őszi doktoravatóját a Debreceni Egyetem. Az eseményen 111 doktorjelölt vehette át oklevelét, emellett habilitált doktori és professor emeritus címeket, valamint egyetemi kitüntetéseket is átadtak.
Négyezerötszáz dokumentumból álló japán nyelvű gyűjteményt adományozott a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár a Károli Gáspár Református Egyetemnek. A gyűjteménnyel a fővárosi intézmény japán nyelvi képzését támogatja a DEENK.
Fennállásának 20. évfordulóján tudományos szimpóziumot tartott a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében. A kar óriási fejlődést tudhat maga mögött és hamarosan ismét szintet lép.
A magyar nyelv napja alkalmából szépkiejtési versenyt hirdetett magyar nyelv és irodalom szakos kínai diákok számára a Debreceni Nyári Egyetem és a Tiencsini Idegen Nyelvek Egyeteme által 2018-ban alapított Arany János Központ.
Elnöki kitüntetést adott át kedden Novák Katalin köztársasági elnök a Debreceni Egyetem doktorjelöltjének, Arnóczki Tímeának, aki tanulmányait a középiskolától egészen a doktori fokozatszerzésig végig kitűnő teljesítménnyel végezte. A fiatal matematikust Novák Katalin jelenlétében avatta kitüntetéses doktorrá Szilvássy Zoltán rektor.
Egyetlen magyar felsőoktatási intézményként, rögtön hét jó gyakorlattal került be a Debreceni Egyetem a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség Healthy Campus programjának legújabb kiadványába, mely az egyetemi jóllélet szolgáló legjobb példákat gyűjtötte össze a világ minden tájáról.
Bács Zoltán kancellár, Miklósvölgyi Péter, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője és Battai Sugár Katinka világbajnok kardvívó olimpikon, a Debreceni Egyetem hallgatója is Prima-díjat vehetett át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezetének gáláján. Az ünnepséget a Csokonai Fórumban tartották szombat este.
Életének 81. évében 2023. november 4-én elhunyt Varga Sándor egyetemi tanár, a korábbi Központi Szolgáltató Laboratórium vezetője.