Hírek hallgatók címkével

A jövőben segítő könyvekből összeállított könyvtári polc kínálatából válogathatnak, valamint a kötetek tematikájához kapcsolódó előadásokon vehetnek részt a Debreceni Egyetem hallgatói az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) új kezdeményezésének köszönhetően.

Világszintű szaktudás, gyakorlatorientált képzés és élménydús egyetemi évek várnak a fogorvosi képzésre jelentkező diákokra a Debreceni Egyetemen. A Fogorvostudományi Kar 10 féléves mesterképzése nemzetközileg elfogadott diplomát nyújt.

Egyedülálló hangszeres képzéseket kínál a mostani felvételi időszakban is a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. Mindezek mellett új szakkal várja a fiatalokat a ZK és jelen lesz a könnyűzenei oktatás is.

Idén is nagy sikert aratott a Debreceni Egyetem az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A háromnapos rendezvényen több ezer felvételizőt vonzott standjához színes szakkínálatával hazánk egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye.

Engedélyt kapott a Médiahatóságtól a Campus Rádió arra, hogy folytassa a működését. A népszerű rádióállomás a következő években is jelen lesz a debreceni egyetemisták és a helyi rádióhallgatók életében, ráadásul megújult, izgalmasabb arculattal.

Huszonnégy tehetséges zenész vett részt a XV. Országos Klarinétversenyen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Az egyetem hallgatói nem csak a szakmai zsűri, de a kötelező darab szerzőjének elismerését is kivívták.

A Matematikai és Informatikai Intézet meghatározó professzorára, a Valószínűségszámítás és Alkalmazott Matematika Tanszék alapítójára emlékeztek pénteken a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. A rendezvény keretében díjakat adtak át, és tudományos előadásokat tartottak.

Harminchárom tehetséges fiatal zenész lépett színpadra vasárnap este a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében, és mutatta be, mit tanult a könnyűzenei kurzus negyedik szemeszterében.

Kiemelkedő eredményeket értek el a Debreceni Egyetem hallgatói az idei Sportlövő Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságon. A Budapesten rendezett versenyen két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyertek a cívisvárosban tanuló sportolók.

Két évtized, négyezer rendezvény, kétmillió látogató - jubileumi rendezvényen idézték fel az intézmény két évtizede tartó sikertörténetét. Az eseményen elhangzott, hogy a Lovarda nem csak a Debreceni Egyetem, hanem a város életében is meghatározó szerepet tölt be.