A járványhelyzet miatt több egyetemi szolgáltatás megváltozott üzemmódban működik. Az egyetemi könyvtár online „látogatható”, és a kollégiumokban is csak kevés egyetemista maradhatott. A hallgatói ügyintézés kizárólag online történik.
Hírek felsőoktatás címkével
Országos és nemzetközi szinten is kivételes képzési lehetőséget kínál a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete azoknak, akik szeretnének valamilyen hangszeren játszani vagy éneklést tanulni. A könnyűzenei oktatást egy tervezett alapszak elindításával erősítené az egyetem.
A trianoni békeszerződés az a téma, amelyről még mindig lehet újat mondani, írni. Miként épült fel Debrecen egyik legszebb épülete, a Megyeháza, és mi lehet a titka a DEAC jégkorong csapatának. Egyebek mellett ezekről lehet olvasni az egyetemi újság friss számában.
Több mint egymillió forintot ajánlott fel a Gyermekhematológiai és Onkológiai Tanszéknek a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat külföldi hallgatókat tömörítő részönkormányzata (ISU). A tavalyi International Food Day megrendezésére elkülönített összeg egy részéből két betegágyat kap a tanszék.
Öt szekcióban összesen harminc előadó mutatta be tudományos munkájának eredményeit a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának TDK Konferenciáján. A kutatási tevékenységek a társadalom- és egészségtudományt, valamint ezek határterületeit érintették.
Sportalapozó, mozgásfejlesztő óvodapedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak létrehozásáról írt alá együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvánnyal. Egy új oktatópályát is építenének a kar területén.
A Debreceni Egyetem modellváltásának körülményeiről, az állam által alapított egyetemi vagyonkezelő alapítvány létrehozása nyomán felmerült kérdésekről beszélt Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár az unilife.hu felsőoktatási portálnak adott interjúban.
Már csak néhány napig adhatják be jelentkezésüket azok, akik valamelyik hazai felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni a tanulmányaikat. A Debreceni Egyetem az ország legnagyobb képzési kínálatával várja a felvételizőket.
Helyi és nemzetközi partnerek bevonásával oktatói programot dolgoz ki a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara az egészségturisztikai oktatás fejlesztése, átszervezése, a hallgatók külföldi tanulmányi és későbbi munkavállalási lehetőségeinek erősítése érdekében.
Két héttel tovább tart a Debreceni Egyetemen a vizsgaidőszak azoknak a hallgatóknak, akik részt vesznek a koronavírus-járvány elleni védekezésben. A döntés az intézményben összesen közel kilencszáz diákot érint, ők többségében orvosi és egészségtudományi képzéseken tanulnak.