Pontot rabolt a Ferencváros otthonából a DEAC jégkorongcsapata vasárnap este a bajnoki nyitányon. A Fradi csak szétlövésben tudott nyerni. Nem tudtak meglepetést okozni az NB III-as labdarúgóink, edzőmeccsen nyertek viszont a kosarasok.
Hírek DEAC címkével
Ferencváros-DEAC összecsapással rajtol az Erste Liga alapszakasza szeptember 9-én, vasárnap 18 órakor a Pesterzsébeti Jégcsarnokban. Jövő héten pedig már két hazai meccsen is szurkolhatunk a Debreceni Egyetem jégkorong-alakulatának.
Tornagyőzelemmel hangolt a hétvégén rajtoló bajnoki szezonra a DEAC jégkorongcsapata. Az együttes veretlenül nyerte meg a Gyilkos-tó Kupát. A győzelem útjára léptek az NB III-as labdarúgók is, a „megyés” focicsapataink közül a DASE pedig egy ponttal gazdagodott.
Kiemelkedő szezont zárt az előző év végén a DEAC futsalcsapata. Az egyetemi legénység idén ismételne, bár jóval kiegyenlítettebb lesz a mezőny. Kezdődik egy még nehezebb bajnokság. Pályán hokisaink és labdarúgóink is.
Vadgazda mérnöknek tanul szeptembertől a Debreceni Egyetemen a 77-szeres válogatott jégkorongkapus. A korábban az Egyesült Államokban és Finnországban is játszó hokis a tanulást ugyanolyan fontosnak tartja, mint a sportot, ezért is szerződött az egyetemi csapathoz.
Fantasztikus közönség, csaknem teltház előtt 5-2-es debreceni sikert hozott a DEAC első hazai felkészülési találkozója szerda este a Debreceni Jégcsarnokban. Az egyetemista együttes a Vasast verte magabiztosan.
Győzelemmel folytatta az előszezont a DEAC Erste Ligás jégkorongcsapata, 4-2-re nyert a Vasas otthonában. Szerdán jön a „visszavágó” Debrecenben. Ugyanilyen arányban győztek megye I-es labdarúgóink is a hétvégi bajnokin.
Már csak néhány nap, és Debrecenben is bemutatkozik a nagyközönségnek a DEAC Erste Ligás felnőtt jégkorongcsapata, ráadásul egy ingyenesen látogatható találkozón. Pályára lépnek labdarúgóink is az előttünk álló hétvégén.
Sokat profitálhat az ostravai felkészülési tornából a DEAC jégkorongcsapata. Az együttes a hatodik helyen zárt a Torax Kupán. Pályára léptek hétvégén az egyetemi labdarúgócsapatok, és szép sikert aratott az egyik „hacker” a Nyári Kihívás e-sport viadalon.
Hatcsapatos felkészülési tornán vesz részt szerdától szombatig a DEAC jégkorongcsapata, az egyetemi együttes három nap alatt háromszor is jégre lép. Folytatódnak a küzdelmek a focibajnokságokban is.