Hírek ÁOK címkével

Hétvégén megkezdődnek a nyári diplomaosztó ünnepségek a Debreceni Egyetemen, csaknem négyezer végzős veheti át oklevelét a következő hetekben. Elsőként, június 17-én, pénteken 10 és 13 órai kezdettel a Gazdaságtudományi Kar végzett hallgatói veszik át oklevelüket a Főépület Díszudvarán.

Kiss Csongor professzor látja el a veleszületett vérzékenységben, hemofiliában és trombofiliában szenvedő betegek gondozásának szakmaterületi koordinátori feladatait június elsejétől a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. Az erről szóló dokumentumot Szabó Zoltán elnök pénteken adta át az új vezetőnek.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjának a koronavírus-járvány elleni védekezésben nyújtott támogatását ismerte el az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Az erről szóló oklevelet Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke, az OMSZ regionális igazgatójától, Korcsmáros Ferenc főorvostól vette át kedden az elnöki hivatalban.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Fürdőgyógyászati Centrumában június 1-jén elkezdődött a gyerekek rehabilitációs célú víz alatti gyógytornakezelése. Heti négy alkalommal, gerincproblémákkal küzdő, illetve ízületi gyulladásos kórképekben szenvedő gyerekeket kezelnek a gyógytornászok.

Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem általános orvosképzése kapta meg az Orvosképzési Világszövetség (WFME) szempontrendszere szerinti akkreditációt. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság minősítése jelentősen növeli az itt szerzett diploma értékét. Az akkreditáció 8 évig érvényes.

Doktor- és díszdoktoravató ünnepséget tartott a Debreceni Egyetem szombaton a Főépület Aulájában. Az eseményen öt tudományterület 96 új doktora vehette át oklevelét, átadták a habilitált doktori, a Professor Emeritus, valamint a Civis honoris causa és a Doctor honoris causa címeket.

A családbarát szülészeti- és újszülöttellátás tapasztalatairól, valamint az ezzel kapcsolatos kihívásokról tanácskoztak a szakemberek szombaton, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. Az Életkezdet, család, egészségügy című konferencián orvosok, szakdolgozók, védőnők, laktációs tanácsadók vettek részt.

A koronavírus-járvány mentális egészségre, a felsőoktatásra, illetve az egészségügyre gyakorolt hatásairól és következményeiről tanácskoznak a szakemberek a Debreceni Egyetemen rendezett 17. Magatartástudományi Napokon. A Hullámtörés elnevezésű, csütörtökön kezdődött kétnapos konferencián a négy hazai orvosképző intézmény magatartástudományi szakemberei vesznek részt.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján kialakított új, komplex ellátórendszerben eredményesebb lesz a rehabilitációra szoruló gyermekek kezelése – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón. Az új Gyermekrehabilitációs Központ két helyszínen, de egy szakmai vezetéssel és koordinációval működik tovább.

Sikerrel szerepeltek a Nemzeti Tehetség Program pályázatain a Debreceni Egyetem tudományos műhelyei és szakkollégiumai, amelyek összesen csaknem 26 millió forintot nyertek az intézmény hallgatóinak tehetséggondozására.

A Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem Elme- és Idegkórtani Klinikája, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika elődje 1921-ben kezdte meg működését. A centenárium alkalmából pénteken tartott ünnepi ülésen felidézték a 100 év legfontosabb eseményeit, és megemlékeztek az intézmény legjelentősebb vezetőiről, orvosairól. A rendezvényen születésnapja alkalmából köszöntötték a klinika egykori igazgatóját, Csiba László professzort is.

Az elhízás cukorbetegséget, ér-, illetve daganatos megbetegedéseket is okozhat, és növeli a koronavírus-fertőzés súlyos tüneteinek kialakulását. A szakemberek május 22-én, az európai elhízás elleni napon, a testmozgás és a megfelelő táplálkozás fontosságát hangsúlyozzák.

Nyolcvanöt előadás hangzik el a reumatológia, az immunológiai és a határterületek betegségeinek terápiás lehetőségeiről az idei Debreceni Reumatológiai Oktatási Programon (DROP). A háromnapos tanácskozáson mintegy 400 szakember vesz részt. A 9. alkalommal megrendezett kongresszus megnyitóját kedd este tartották a Kölcsey Központban.

Kimagasló szakmai munkájáért miniszteri kitüntetést vehetett át a Debreceni Egyetem Klinikai Központ három orvosa: Tóth Judit, Jenei Zoltán és Lőrincz Ádám. Az elismeréseket kedden Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át Budapesten.

Már a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában is elérhető az az új izotópos kezelés, amelyet eddig csak néhány európai intézetben alkalmaztak. Az új eljárással Debrecenben először május 12-én kezeltek egy neuroendokrin daganatban szenvedő beteget.

Afrika, Ázsia és a tengerentúli országok ízeivel, kultúrájával ismerkedhettek meg azok, akik pénteken kilátogattak a Debreceni Egyetem Főépülete előtt megrendezett 15. International Food Day-re. A hallgatói gasztrofesztiválra az egyetem külföldi hallgatói mellett sok debreceni is kíváncsi volt.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika szakmaspecifikus részlegeinek alapítása, illetve az ország egyik legnagyobb belgyógyászati intézményének létrejötte alkalmából emlékfát ültettek és emléktáblát avattak a Klinikai Központ Nagyerdei Campusán. Az átalakításokat mérföldkő-jelentőségűnek nevezte Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke a csütörtöki ünnepségen.

Kimagasló eredménnyel szerepelt a Debreceni Egyetem a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) pályázatain. Az intézmény 17 egysége viselheti az MTA Kiváló Kutatóhely címet, illetve 20 kutatócsoportja nyert összesen több mint 650 millió forint ELKH támogatást. A tervezett tudományos munka részleteit szerdán a Főépületben tartott tájékoztatón ismerhették meg az érdeklődők.

A reumatológia és az immunológia, valamint a határterületek betegségeinek diagnosztikája és kezelése lesz a 9. Debreceni Reumatológiai Oktatási Program fő témája. A május 17-én kezdődő háromnapos kongresszuson többek között a Debreceni Egyetem szakemberei számolnak be a legújabb eredményekről.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati, illetve Belgyógyászati Klinikáját, valamint a városi szociális szolgálatot támogatta eszközadománnyal a debreceni Rotary Klub. A speciális ágyak és matracok a felfekvés kialakulásának megelőzését segítik. Az eszközöket ünnepélyesen hétfőn adták át a Klinikai Központban.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján gyógyuló gyerekeknek újra vidámságot visznek a Piros Orr bohócdoktorok. A koronavírus-járvány alatt online viziteltek, de ma már ismét személyesen, heti rendszerességgel látogatják a kis pácienseket.

Új részlegvezetőket és szakmai koordinátorokat neveztek ki a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában a belgyógyászat, a klinikai szakpszichológia, valamit a szülészet és nőgyógyászat területén. A kinevezéseket Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke adta át.

A Debreceni Egyetem több professzorát akadémikusai sorába választotta, Csernoch László tudományos rektorhelyettest pedig a testület elnökségébe delegálta a Magyar Tudományos Akadémia május 2-3-án az MTA Székházában rendezett éves közgyűlésén. Az eseményen átadták az MTA kitüntetéseit is.

A hiszteroszkópia, a méhtükrözés legmodernebb eszközeit, eljárásait és a legfrissebb kutatási eredményeit vitatták meg a szakemberek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában rendezett angol nyelvű nemzetközi konferencián. A pénteken kezdődött kétnapos tanácskozásra a hazai szakemberek mellett érkeztek résztvevők Olaszországból, Izraelből és Indiából is.

A Debreceni Egyetem Sebészeti Intézetéből indult, és mára országos programmá vált az a kezdeményezés, amely a szakorvosjelöltek szakvizsgára való felkészülését támogatja. A szemináriumokon a rezidenseket a négy hazai orvosképző egyetem oktatói segítik tudásuk tökéletesítésében. A következő felkészítőt május 6-án tartják