Hírek

Középiskolásokból álló csoport látogatott a Debreceni Egyetemre a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány támogatásával. Az egészségügyi pályák iránt érdeklődő fiatalok elsősorban a négyes hélix működésével és az intézmény egészségügyi innovációs rendszerével ismerkedtek. A szervezők remélik, hogy a csoport tagjaiból idővel remek egészségügyi szakemberek válnak.

A hangul, azaz a koreai nyelv ábécéjének szentelt ünnep alkalmából Koreai Kulturális Napot rendeztek a Kölcsey Központban. Az eseményhez a DE is kötődött, hiszen a Debreceni Nyári Egyetem szervezésében már tíz éve lehet koreaiul tanulni a városban.

Elsősorban az egészségügy, az oktatás és a rendvédelem területén meglévő informatikai és távközlési rendszerek mesterséges intelligencia alapú továbbfejlesztése érdekében kötött együttműködési keretmegállapodást a Debreceni Egyetem és a Belügyminisztérium. A cél, hogy a DE szerteágazó és tudományosan megalapozott szakmai kompetenciájára építve, az egyetemen előállított, MI által támogatott innovációk beépülhessenek a minisztérium hatáskörébe tartozó szervezetek mindennapi tevékenységébe.

A kihalás szélére sodródott magyar szöcskeegér megmentéséért végzett erőfeszítéseikről tartott előadást a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának két munkatársa Japánban, az Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonjában.

Díszoklevél-átadóünnepséget rendezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara. Az október 5-i, vasárnapi eseményen a jogelőd Kossuth Lajos Tudományegyetemen 50, 60 és 65 éve végzett csaknem hatvan egykori hallgató vehette át jubileumi arany-, gyémánt- és vasdiplomáját.

Szoros kapcsolatot ápol az oktatás, a tudomány terén a DE és a Debreceni Zsidó Hitközség, mely közösen köszöntötte az 5786. zsidó újévet. Az ebből az alkalomból a hitközség együttműködő partnereinek részvételével rendezett díszvacsorán az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, Kossa György az összefogás, az értékek mentén történő felelősségteljes előrehaladás fontosságára hívta fel a figyelmet.

A Debreceni Egyetem jégkorongozói hosszabb nyeretlenségi széria után vasárnap nyertek Dunaújvárosban. Sikerrel vívták meg a hétvégi mérkőzésüket a labdarúgók, a kézilabdázók és a futsalosok. A kosárlabdázók kikaptak Székesfehérváron.

A Debreceni Egyetemen minden adott, hogy megfelelően kapcsolódjon kutatási és képzési oldalról a járműipar komplex rendszeréhez – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Palkovics László egyetemi tanár, aki október 1-jétől az intézmény új szervezeti egységét, a Járműipari és Mesterséges Intelligencia Koordinációs Intézetet vezeti.

Folytatódik a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő sorozata a Science Cafe az intézmény Tudományos Igazgatóságának szervezésében. A félév indításaként október 8-án, szerdán 17 órától Egy lépéssel a vírusok előtt: szezonális influenza elleni vakcinációs stratégiák címmel Pázmándi Kitti Linda, a Debreceni Egyetem (DE) Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) Immunológiai Intézet adjunktusa tart előadást a KARAKTER 1517 Könyvesbolt és Kávézóban (Debrecen, Nagytemplom mögötti Emlékkert).

„Illúziók esztendei” címmel emlékülést rendezett az egykori tanszékvezető, Barta Gábor halálának 30. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézet Közép-, Koraújkori Magyar Történeti és Segédtudományi Tanszék, a Magyar Történelmi Társulat, valamint az Erdélytörténeti Alapítvány. Az október 2-i eseményen a megemlékezést követően hazai és határon túli történészek ismertették kutatómunkájuk legfrissebb eredményeit.

Idén 70 éves az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), Magyarország legnagyobb felsőoktatási tudományos rendezvénysorozata. A több évtizedes munka elismerésére alapította meg az „OTDK70 Kitűzőt” az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT). A rangos kitüntetést 365 magyarországi és határon túli díjazott, köztük a Debreceni Egyetem 26 munkatársa vehette át a Semmelweis Egyetemen szeptember 29-én rendezett ünnepségen.

A Debreceni Egyetem jégkorong- és kosárlabdacsapata a legutóbbi vereség után megszerezné a maximális pontszámot. A futsalosok szintén javítani készülnek, a kézilabdázók és a labdarúgók hazai pályán örvendeztetnék meg a szurkolókat.

Az állatok világnapjához kapcsolódva kétnapos Nemzetközi Antrozoológiai Konferenciát rendeztek a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán, Hajdúböszörményben szerdán és csütörtökön. A tanácskozáson az ember-állat kapcsolatokat vizsgáló neves hazai és külföldi kutatók 16 szekcióban, több mint 60 előadáson osztották meg a témában elért legfrissebb tudományos eredményeiket.

Tizenhat helyszínen, az egyetem különböző pontjain tartottak zenés performanszokat a DE Zeneművészeti Kar hallgatói. A zene világnapja alkalmából szervezett flashmobokon a ZK összes tanszéke képviseltette magát azzal a céllal, hogy közelebb hozza az egyetemi polgárokhoz a kar szakmai tevékenységét és a klasszikus zene örömét.

DEAC hírek

Csabai Gergely szerint a Debreceni Egyetem alakulata a stabil védekezés mellett a drukkerek buzdítására is építhet. Nehéz sorozatot kezdenek meg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán

The post Az Eger elleni rangadóval kezdjük a nehéz sorozatot appeared first on DEAC.

Borók Orsi szerint a Debreceni Egyetem alakulata a nehéz helyzeteket is jól menedzselte ebben az idényben. Eddig megállíthatatlan a DEAC női röplabdacsapata az NB II

The post Új csapatkapitányunk nem számít könnyű meccsre appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulata azzal a nyírbátori gárdával csap össze, amelyben korábbi DEAC-kulcsemberek is szerepelnek. A férfi futsal NB I-ben megkezdődik az alapszakasz második köre.

The post A nyári győzelem erőt adhat appeared first on DEAC.

Képgalériák