Több nyelven elérhető adatbázis, nemzetközi hadtörténeti konferencia, számos publikáció, kiadás előtt álló forrásgyűjtemény és monográfia – címszavakban a Debreceni Egyetem Középkori Magyarország és Közép-Európa Hadtörténete Kutatócsoport eddigi eredményeiről. A munka pályázati forrásból, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat támogatásával valósul meg.
Hírek
A hazai felsőoktatásban egyedülálló interjúsorozattal és zenés produkciókkal kezdődik hamarosan az oDEon Egyetemi Színház következő évada. A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetével közös programban népszerű magyar zenészeket hívnak meg, akik élettapasztalatukkal és szakmai sikereikkel példát mutathatnak az egyetemistáknak. Az idei szezonban mutatkozik be az oDEon Opera és az oDEon Táncszínház is.
A magyar mezőgazdaság meghatározó szereplőjével, a NAGISZ Csoporttal kötött duális képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara. A speciális képzésre augusztus végéig jelentkezhetnek azok a mesterszakos hallgatók, akik a több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező innovatív cégnél szeretnék gyakorlatukat, azaz a képzési idejük felét eltölteni.
Minden eddiginél több, összesen 33 középiskolás részvételével kezdődött meg hétfőn a Sántha Kálmán Szakkollégium nyári tudományos tábora. A szeptembertől végzős gimnazisták két héten át tanulmányozhatják a Debreceni Egyetemen zajló orvos-biológiai kutatásokat.
Innovatív kutatási projektekbe kapcsolódnak be diákok a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar idei, augusztus 21-től 26-ig tartó nyári táborában. Az ország minden pontjáról és a határon túlról érkezett középiskolások a kar intézeteivel és képzéseivel is megismerkednek.
Döntetlent játszottak a Debreceni Egyetem férfi futsalosai a bajnokságban. Labdarúgóink hátrányból fordítva nyertek a REAC otthonában.
A Debreceni Egyetem több munkatársa is magas rangú állami kitüntetést vehetett át augusztus 20-a, államalapításunk ünnepe alkalmából.
Az összefogás és szakmai partnerség fontosságát hangsúlyozták a részvevők – köztük Nagy István agrárminiszter – a 32. Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és Vásár csütörtöki megnyitóján. Az idei agrár seregszemlén húszezer négyzetméteren, több mint 280 kiállítóval várják az érdeklődőket a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán augusztus 17-e és 20-a között.
Az egy hónap alatt megközelítőleg százan tanultak és vizsgáztak a Debreceni Nyári Egyetemen: az első kéthetes kurzus után ötvenketten, a második két hét után negyvenhárman kaptak bizonyítványt. A tesztek általában írásbeliek voltak, de aki akart, szóban is bizonyságot adhatott a tudásáról.
Megújult formában várja a jelentkezőket a stUDinnovate Program, amely lehetőséget teremt a Debreceni Egyetem hallgatói számára, hogy megvalósíthassák innovatív elképzeléseiket.
Komoly szakmai tapasztalattal, családias környezetben várja a leendő szakembereket a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának legújabb duális partnercége. Nyolc mesterszakról csatlakozhatnak szeptember végéig azok a hallgatók, akik a TradE&EvenT Kft-nél szeretnék eltölteni tanulmányi idejük felét.
Idén is aktív szereplője lesz a Debreceni Egyetem a virágkarneválnak. Újdonságként trópusi hangulatú virágszigetet alakítottak ki a Főépület előtti téren, valamint az intézmény és a Debreceni Szakképzési Centrum a BMW IFactory közreműködésével közös karrierszigetet hoz létre a Dósa nádor téren.
A Debreceni Egyetem polgárai a 2023/2024-es szezonban is kedvezményesen vásárolhatnak jegyeket a DVSC hazai mérkőzéseire, így az augusztus 17-i Rapid Wien elleni nemzetközi találkozóra is. A Nagyerdei Stadion egyetemi közösségi szektoraiba már bérletet is lehet váltani!
Súlyzókat, labdákat, gumiszalagokat, tornaszőnyegeket és futópadot is vásárolt a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján kezelt gyerekek komplex terápiájához a biharnagybajomi Függetlenek Motoros Egyesület. A speciális tornához használható eszközöket a motorosok szombaton adtak át a klinikán.
DEAC hírek
Nagyarányú vereséget szenvedett hazai pályán a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 1. fordulójában az MVM-OSE Lions ellen. A rossz kezdést követően többször
The post Kiábrándító vereség a szezonrajton appeared first on DEAC.
A Debreceni Egyetem alakulata ebben az idényben második alkalommal maradt alul a bajnokságban. A DEAC férfi futsalcsapata péntek este a Nyírbátor csarnokában játszott bajnokit. Pikánsnak
The post Kevésnek bizonyult a huszáros hajrá appeared first on DEAC.
A DEAC 5–2-es vereséget szenvedett a szezon első meccsén Diósgyőrben. Eljött ez a nap is: az első bajnokiját játszotta a DEAC a jégkorong Erste Liga
The post Nem sikerült a bemutatkozás appeared first on DEAC.
Legolvasottabb hírek
Képgalériák
