A Konzervatóriumi Esték, az Universitas-Debrecen, a Régi Zene és a Steinway hangversenysorozatát is elindítja a járványügyi szabályok betartásával a Zeneművészeti Kar és a Jövő Művészetéért Alapítvány. A közönség egy ajándékkoncertet is meghallgathat.
Hírek
A lapban olvashatnak többek között a Debreceni Egyetem rendhagyó tanévnyitójáról, az intézmény új mobil applikációjáról és a könyvtári fejlesztésről is. Az Egyetemi Élet szeptemberi száma letölthető az unideb.hu portálról.
A Gyermekklinikán felavatták az egykori igazgató domborművét. A tavaly elhunyt iskolateremtő gyermekorvos 15 évig, 1992 és 2007 között irányította az intézmény oktató, kutató és gyógyító munkáját.
Új rendelővel bővítette iskolafogászatát a DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet. A korszerű eszközökkel felszerelt betegellátó helyet csütörtökön adták át a Fűvészkert utcán. A rendelőben két körzet, mintegy 2250 gyermek iskolafogászati feladatait látja el a DAEFI.
Átadták a Debreceni Egyetem Kiváló Sportolója díjakat a különböző sportágakban, hazai és nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket elért egyetemi sportolóknak. Összesen huszonhatan vehettek át elismerést a szerdai ünnepségen.
A Firenzei és a Debreceni Egyetem diplomáját is megszerezhetik a Bölcsészettudományi Kar Olasz Tanszékének hallgatói, akik sikeresen pályáztak a 2020-2021-es tanévben a két intézmény kettős képzésére.
„Mindennapos testnevelés, sportiskolák, nemzeti akadémiák” címmel szervezett sportszakmai konferenciát a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete a Nagyerdei Stadionban. A tanácskozás középpontjában a minőségi sportra nevelés, az utánpótlásképzés állt.
Jelölőkövet kapott a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa 15. évfordulója alkalmából elültetett Aranycsapat Emlékfa a Debreceni Egyetemen. A különleges alkotás egy digitális kódot is tartalmaz, amivel az Aranycsapat emlékoldalára lehet eljutni.
A Debreceni Egyetem hallgatói elégedettek az intézmény e-learning rendszerével. Ez derült ki a Gazdaságtudományi Kar által kezdeményezett intézményi felmérésből, amelyben a 2019/20-as tanév II. félévében, a járványhelyzet miatt bevezetett digitális oktatásról kérdezték a diákokat.
Egyedülálló applikációval segíti hallgatóit a Debreceni Egyetem. Személyre szabott oktatási adatokat, órarendet, a felvett vizsgákat és számos praktikus információt is tartalmaz a UD Studyversity, amely valamennyi mobilplatformon elérhető.
Több mint kétszáz versenyző vett részt szombaton a Debreceni Egyetem Mádi Borakadémiája által szervezett I. Mad Run futóversenyen. A futók a Borsay kastélytól indulva a Tokaji Hegyvidék legszebb szőlődűlőin át teljesítették a 4, 8 illetve 16 km-es versenytávot.
Továbbra is tilos a látogatás a Debreceni Egyetem klinikáin és az egyetemi kórházban. Az intézményekben a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében kötelező a maszkviselés, az előjegyzés és az előszűrés, a kórházban hétfőtől a belépés rendje is változik.
Sok a bizonytalanság, de bizakodva várják a bajnokságot a DEAC jégkorongcsapatánál - derült ki a szakosztály mai sajtótájékoztatóján.
Összesen több mint másfél millió forint értékben adományoztak készülékeket a megye vadászai a Kenézy Gyula Egyetemi Kórháznak. Az infúziós pumpák az újszülöttek ellátását segítik. Az eszközöket szerdán adták át.
DEAC hírek
A Debreceni Egyetem alakulatai Szombathelyen javítottak a mérlegükön a hétvégén. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapata az Aramis elleni vereséggel indította ezt a szezont
The post Értékes pontokkal gazdagodtunk appeared first on DEAC.
Papp G. Benedek elmondta, mindent beleadtak a BVSC ellen, sajnos a továbbjutás nem jött össze. Hősiesen küzdött ellenfelével és az időjárási elemekkel a DEAC labdarúgócsapata
The post Egyenrangú partnerek voltak appeared first on DEAC.
Vasárnap nagy sikerrel zárult a villámverseny, melyen összesen 26 résztvevő mérte össze tudását. A megmérettetés során a DEAC csapata dominált, hiszen a dobogó mindhárom fokára
The post A DEAC tarolt a sakkversenyen appeared first on DEAC.