Tapasztalt nemzetközi szaktekintély elemezte és véleményezte a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár dEjournals platformjában megjelenő folyóiratokat. A tudományos lapok célja, hogy a világ egyik legjelentősebb adatbázisába kerüljenek, ehhez azonban több alapvető elvárásnak és feltételnek kell megfelelniük.
Mi a közös a Nagytemplom harangjaiban, a helikopterszülőkben és a két agyféltekés idegennyelv-tanulásban? A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának hallgatói ilyen és ezekhez hasonló érdekes, aktuális témákat vizsgáltak kutatásaik során. Eredményeiket az Őszi Tudományos Hallgatói Konferencián mutatták be csütörtökön a DAB Székházban.
Félévzáró workshopot tartottak a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerdán. A Téli Pikniken a DE Közszolgáltatási Kutatócsoport, valamint a DE ÁJK Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék szervezésében a tanszék kutató oktatói mellett a karhoz kötődő hallgatók: szakkollégisták, PhD-hallgatók, DETEP-esek, TDK-sok mutatták be kutatási eredményeiket. Összesen 12 előadás hangzott el, amiket vita követett.
A fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány által Kiválósági PhD Ösztöndíjjal elismert két hallgató vett részt az izlandi Reykjavíki Egyetemen rendezett, elsősorban az innováción alapuló vállalkozásépítéshez szükséges készségekkel foglalkozó nemzetközi kurzuson. A doktoranduszok személyes szakmai tapasztalataikról számoltak be a DE kiválóságainak.
A tudományos eredményekben rejlő lehetőségekről, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar kutatói tevekénységének Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére, valamint a régióra gyakorolt hatásairól, az MTA DAB vármegyei szakbizottság elmúlt évben elért eredményeiről, feladatairól tanácskoztak a kar és a vármegye vezetői pénteken. Az eseményen meghallgatták a szervezet munkabizottságainak tudományos beszámolóit is.
Hetedik alkalommal rendezte meg hagyományos őszi könyvbemutatóját a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete és a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága Nevelés- és Művelődéstudományi Szakbizottsága. A DAB Székházban tartott rendezvényen a debreceni oktatáskutató műhely legfrissebb kutatási eredményeiből készült három kötet került a középpontba.
Folytatódik a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Cafe az intézmény Tudományos Igazgatóságának szervezésében. A félév zárásaként december 3-án, szerdán Hogyan alkalmazkodik az agy az űrutazáshoz? címmel Balogh Eszter, a Klinikai Központ Neurológiai Klinika szakorvosa tart előadást a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díjával elismert szakemberek mutatják be tudományos munkáik legújabb eredményeit november 28-án, pénteken 14 órától a Kenézy-villában a GTIDEA Journal Clubjában. A következő alkalommal Imre László, Nagy Gergely, Oláh Tamás, valamint Székvölgyi Lóránt nyertes tanulmányát ismerheti meg a közönség.
A tudományos sokféleség, a tudás iránti vágy megtestesítője volt Hatvani István, aki saját tudásának fejlesztésével a teljes hazai tudományos közösségre nagy hatást gyakorolt – hangzott el a professzor egyetemi szobránál tartott pénteki megemlékezésen. Szakkollégisták tisztelegtek az univerzális tudós munkássága előtt.
Az okoseszközök gyerekekre jelentő veszélyeit, a képernyőidő családokban betöltött szerepét, a probléma társadalmi beágyazottságát mutatták be, valamint megoldási javaslatokat ismertettek a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán rendezett tanácskozáson.
A környezeti antimikrobiális rezisztenciáról, valamint a háziorvosi ellátásban történő felelős antibiotikum-használatról is szó volt a Nemzetközi Antibiotikum Hét részeként a Debreceni Egyetemen rendezett szakmai tanácskozáson. A szakemberek az antibiotikumok, az infekciókontroll legfontosabb eredményei mellett járványügyi kerekasztal-beszélgetéseken vitatták meg a legfontosabb feladatokat.
A jogtudomány területén elért kutatási eredményeiket ismertették a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Praetor Szakkollégiumának hallgatói egy csütörtöki tudományos konferencián. Ezzel párhuzamosan jogi retorikai versenyt is rendeztek a kar hallgatóinak, ahol a tárgyalóteremben is fontos helyes, hatásos beszédet lehetett gyakorolni.