Hírek

A Debreceni Egyetemen minden adott, hogy megfelelően kapcsolódjon kutatási és képzési oldalról a járműipar komplex rendszeréhez – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Palkovics László egyetemi tanár, aki október 1-jétől az intézmény új szervezeti egységét, a Járműipari és Mesterséges Intelligencia Koordinációs Intézetet vezeti.

Folytatódik a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő sorozata a Science Cafe az intézmény Tudományos Igazgatóságának szervezésében. A félév indításaként október 8-án, szerdán 17 órától Egy lépéssel a vírusok előtt: szezonális influenza elleni vakcinációs stratégiák címmel Pázmándi Kitti Linda, a Debreceni Egyetem (DE) Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) Immunológiai Intézet adjunktusa tart előadást a KARAKTER 1517 Könyvesbolt és Kávézóban (Debrecen, Nagytemplom mögötti Emlékkert).

„Illúziók esztendei” címmel emlékülést rendezett az egykori tanszékvezető, Barta Gábor halálának 30. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézet Közép-, Koraújkori Magyar Történeti és Segédtudományi Tanszék, a Magyar Történelmi Társulat, valamint az Erdélytörténeti Alapítvány. Az október 2-i eseményen a megemlékezést követően hazai és határon túli történészek ismertették kutatómunkájuk legfrissebb eredményeit.

Idén 70 éves az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), Magyarország legnagyobb felsőoktatási tudományos rendezvénysorozata. A több évtizedes munka elismerésére alapította meg az „OTDK70 Kitűzőt” az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT). A rangos kitüntetést 365 magyarországi és határon túli díjazott, köztük a Debreceni Egyetem 26 munkatársa vehette át a Semmelweis Egyetemen szeptember 29-én rendezett ünnepségen.

A Debreceni Egyetem jégkorong- és kosárlabdacsapata a legutóbbi vereség után megszerezné a maximális pontszámot. A futsalosok szintén javítani készülnek, a kézilabdázók és a labdarúgók hazai pályán örvendeztetnék meg a szurkolókat.

Az állatok világnapjához kapcsolódva kétnapos Nemzetközi Antrozoológiai Konferenciát rendeztek a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán, Hajdúböszörményben szerdán és csütörtökön. A tanácskozáson az ember-állat kapcsolatokat vizsgáló neves hazai és külföldi kutatók 16 szekcióban, több mint 60 előadáson osztották meg a témában elért legfrissebb tudományos eredményeiket.

Tizenhat helyszínen, az egyetem különböző pontjain tartottak zenés performanszokat a DE Zeneművészeti Kar hallgatói. A zene világnapja alkalmából szervezett flashmobokon a ZK összes tanszéke képviseltette magát azzal a céllal, hogy közelebb hozza az egyetemi polgárokhoz a kar szakmai tevékenységét és a klasszikus zene örömét.

Idén már 11. alkalommal szervezi meg közös továbbképzését a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) és a Debrecen Business Service Centers (DBSC) Kerekasztal. A gyakorlatorientált üzleti ismereteket elméleti foglalkozások és online kurzusok keretében ezúttal a Debreceni Tankerület intézményeinek újabb tíz oktatója sajátíthatja el.

Október 2-tól a Klinikai Központ mindhárom Campusán, a Nagyerdei Campuson, a Kenézy Gyula Campuson és a berettyóújfalui Gróf Tisza István Campuson is kötelező a maszkviselés. A rendelkezés csütörtöktől visszavonásig érvényes.

Munkaerőpiaci előnyök, magasabb fizetéssel járó pozíciók, önbizalom, magabiztos nyelvhasználat és életre szóló élmények – a hallgatói mobilitási programok, külföldi tanulmányutak nyújtotta előnyök, lehetőségek, amelyekről közvetlenül kaphattak információt az érdeklődők a Debreceni Egyetem Külügyi Börzéjén. A Nemzetközi Iroda és a Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottsága által szervezett információs napon idén 16 kiállító mutatta be mobilitási programjait szerdán a Főépület kerengőjébe.

MSc Nyílt Napra várja a mesterképzés iránt érdeklődőket a Debreceni Egyetem Műszaki Kara október 7-én. A keddi rendezvényen a kar vezetői mellett több volt hallgató és az Emerson | NI képviselője is ismerteti majd a mesterképzés előnyeit.

A Debreceni Egyetemre látogatott Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete, akit ezúttal édesanyja, Éilís Ní Dhuibhne, az ír szépirodalom jeles képviselője is elkísért. A vendégek az irodalom és a diplomácia kapcsolatáról is beszélgettek a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet diákjaival.

Idén is megrendezi a hagyományos Kínai Őszközép Ünnepet a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete. Október 5-én, vasárnap 10 órától Mandarin matiné klub, 18:30-tól pedig zenés, táncos bemutató várja az érdeklődőket Debrecenben, a Batthyány utcán.

Ünnepélyes keretek között szeptember 30-án, kedden a Főépület Aulájában vehette át oklevelét a Debreceni Egyetem (DE) 154 eredményes pályázója. Az alap- és mesterszakos hallgatók, doktoranduszok, doktorvárományosok, oktatók és kutatók sikerrel szerepeltek az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP), valamint az EKÖP Kooperatív Doktori Program (KDP) pályázatain.

DEAC hírek

Hiába a sok helyzet, ismét pont nélkül maradt a DEAC jégkorongcsapata, mely 3-1-re maradt alul Kevin Conastantine tanítványaival szemben. Az előző szezonhoz képest alaposan átalakult

The post A Csíkszereda ellen sem tört meg a jég appeared first on DEAC.

U19-es csapatunk gól nélküli döntetlennel zárta a makulátlan mérleggel rendelkező Tarpa elleni mérkőzést. A kupasiker után ismét bajnoki mérkőzésen léptek pályára Dobos Attila tanítványai, akik

The post Pontot vettünk el a listavezetőtől appeared first on DEAC.

Komoly skalpot gyűjtött be U16-os csapatunk, amely gárda pénteken otthonában fektette két vállra a listavezető Soroksárt. Idegenben folytatták bajnoki menetelésüket fiataljaink, akik pénteken ahhoz a

The post Elkaptuk az éllovast appeared first on DEAC.

Képgalériák