Hírek

A pontosabb meteorológiai előrejelzések érdekében újfajta statisztikai módszereken alapuló modellezési technikákat alkottak a Debreceni Egyetem Informatikai Karának kutatói. Egyebek mellett a szélerősség, a napsütés ereje, a csapadék várható mennyisége, valamint a látástávolság precízebb meghatározása kapcsán végeztek vizsgálatokat.

Az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának célja, hogy megismerje a DE Klinikai Központ egységeit. Az Asszisztált Reprodukciós Centrumban, valamint a Sebészeti Klinikán tartott előadásában Kossa György kuratóriumi elnök egyebek mellett az intézményi autonómia eredményeiről, valamint az egyetem legfontosabb feladatairól beszélt.

Először lépett a dobogóra, s mindjárt aranyéremmel zárt a nagy szervezeti egységek között a Műszaki Kar a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjában. A májusi díjakat ezúttal rendkívüli helyszínen, a Dolgozói DErbin adták át a dobogós szervezeti egységek képviselőinek.

Élményekben gazdag napot tölthettek együtt a Debreceni Egyetem dolgozói és hozzátartozóik a Dolgozói DErbin pénteken. A családbarát szellemiség jegyében a szervezők immár hetedik éve törekednek arra, hogy olyan alkalmakat is teremtsenek, ahol a kikapcsolódásé, a feltöltődésé, a közvetlenebb kapcsolatépítésé a főszerep – idén is több ezren éltek a lehetőséggel.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar (DE TTK) Fizikai Kémiai Tanszék vezetője, Tircsó Gyula nyerte el idén a Polányi Mihály-fődíjat. Az elismerést a Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűléséhez kapcsolódó rendezvénysorozatán adták át. A DE egyetemi tanára ezzel a díjjal nívós társaságba került be.

Közös továbbképzést szervez az ipari szektor nyújtotta lehetőségek megismertetésére a Debreceni Egyetem, a Debrecen Business Service Centers Kerekasztal és a Debreceni Tankerület. A most indult programban tíz debreceni középfokú oktatási intézmény pedagógusai vesznek részt.

Az oktatásban, a tehetséggondozásban és a tanárképzésben kiemelkedően teljesítő oktatóit köszöntötte pedagógusnap alkalmából a Debreceni Egyetem. Az ünnepségen az intézmény vezetése Klebelsberg Kunó-díjjal, a Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díjjal, valamint a Jausz Béla-díjjal ismerte el a szakemberek tevékenységét.

Megújította és magasabb szintre emelte több évtizedes együttműködését a Debreceni Egyetem és a Teva Gyógyszergyár Zrt. A megállapodása nyomán újabb területekkel egészül ki a kapcsolat, amely egyebek mellett kiterjed majd a hallgatók gyakorlati képzésének erősítésére is. Elkezdődött a Teva Ösztöndíj Program részleteinek kidolgozása is.

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok szurkolóinak mérkőzéslátogatási motivációját vizsgálták a Gazdaságtudományi Kar kutatói. Azt akarták feltárni, miként növelhető a nézőszám a magyar stadionokban. Eredményeik alapján elmondható, más-más okok indítják a különböző klubok nézőit arra, hogy kilátogassanak a meccsekre.

Tovább bővíti a Debreceni Egyetem és Tiszafüred önkormányzata 2019-ben kötött megállapodását – jelentették be az egyetem és a város vezetői. A térség gazdasági, turisztikai fejlesztése mellett a Tisza-tóhoz kapcsolódó hidrobiológiai, limnológiai és agrártudományi kutatások is fókuszba kerülnek az együttműködésben.

Juhász Éva, a Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi tanársegédje júniustól szakmai koordinátorként irányítja a Debreceni Egyetem új Gyermeksürgősségi Központját. Megbízását kedden vette át Szabó Zoltán professzortól, a Klinikai Központ elnökétől.

Elkészült a Debreceni Egyetem Műszaki Karának új közösségi tere, a Szárítóműhely a DMK Tímárház szomszédságában, a Szombathi István utcán. A kétszintes, csaknem 180 négyzetméteres házat a múlt század közepéig a tímármesterség gyakorlói használták. Az átépítés után elsősorban a Debreceni Egyetem építészmérnök hallgatói gyakorlati képzését szolgálja, valamint közösségi helyként előadásoknak, kiállításoknak is helyet ad.

Alapításának huszadik évfordulóját ünnepli idén az Egészségközpont magazin. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ kiadványának most megjelent jubileumi, tavaszi-nyári számában 2024 első félévének legmeghatározóbb eseményeiről, eredményeiről és a legfontosabb tervekről is olvashatnak.

Átvették magyar szakos diplomájukat a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar kínai hallgatói, akik az intézmény és a kar történetében elsőként szereztek mesterfokozatot. A végzősök közül többen tervezik, hogy Magyarországon kamatoztatják tudásukat a jövőben.

DEAC hírek

Fölényes győzelmet aratott a Debreceni Egyetem a Dunaújvárosi Acélbikák ellen. Egy héttel a legutóbbi DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzés után ismét összecsapott a két gárda a Debreceni

The post Hatott, hogy hatot lőttek appeared first on DEAC.

A DEAC uralta a mérkőzést, ám kihagyta a helyzeteit, ezért maradt a döntetlen. A listavezető Debreceni Egyetem gárdája a hatodik helyen álló Eger SE-hez látogatott

The post Egerben hagytunk két pontot appeared first on DEAC.

A DASE U14-es csapata a hét utolsó napján hátrányból fordítva nyert Hajdúböszörményben. Molnár Máté tanítványai ahhoz a Hajdúböszörményhez látogattak, amely gárdának az első körben tizenkettőt

The post Egységben az erő appeared first on DEAC.

Képgalériák